Németh László életművének meghatározó eszméje a szétzilálódott nemzeti tudat és önismeret újjáteremtse. Ez fordította érdeklődését
a
színház fel. Az akkori színház három drámatípust alkalmazott: a francia búlvárszínművet Molnár Ferenc által, az újromantikától ihletett hazafias drámát Herczeg Ferenc képviseletében és a Mórizc Zsigmond képviselte irányt. Ugyanakkor a dráma szövegéről a színházra, a színészek játékára helyeződött át a hangsúly. Az író helyett a rendező került előtérbe. Németh mindhárom típust elvetette. Drámaművészete tudatosan kapcsolódott a klasszikus drámaíráshoz. Darabjai megőrzik a realitás illózióját. Eszméinek, mondanivalóinak akarta megnyerni a színpadot. Ibsen analitikus technikáját összekapcsolata az ősi görög drámával, de a hangsúlyt a gondolati elemzésre tette. Megőrizte a görög drámák sorsszerüségét, de ezt ugyanakkor humanizálta is, a sorsot az emberi termszettel és főkent a közeggel azonosította. Az ellenhős nála a sors. Hőseinek egyszerre kell megküzdeniük az egyniségük démonaival és az eszmékhez ellenségesen, vagy közönbösen viszonyuló közeggel.
1935-ben a Tanú megszünésével az írás és a cselekvés egysége lehetetlenné vált számára, ekkor fordult érdeklődse erőteljesen a történelem felé. Történelemi drámáiban a történelmi objektivitás és a lírai személyesség egymást erősítve találkozik. A források alapos elemzésével vizsgálta a korokat. Törtnelmi drámáit gyakran esszé, tanulmány előzi meg. Olykor törtnelmi hasonlóságot is felfedezhetünk, mint pl.: a Galilei című művében, ahol a két egyház (pápai és sztálini) hasonlósága a történelmi hasonlóságból következett. Számos célzás van benne, amit a fasizmus alatt a fasizmusra értenének. Művének végét két változatban is megírta. Az egyik szerint felháborodik azon, amit vele tettek, a másikban pedig összeomlik a vallomása miatt. A megoldást a harmadik felvonás, azaz az inkvizíciós tárgyalás csúcsjelenete adja, amikor kimondja, hogy ebben a kérdésben hallgathat, de mást nem gondolhat. Ami ezek után vele történik az az inkvizíciót minősíti.
Hőseinek vele való azonosítását részleteiben cáfolta Németh, de a személyes érintettség saját bevallása szerint is jelen van. A Tanút abbahagyva átérezte, amit VII. Gergelyről írt: „kétségbesés azon, hogy az emberek nem akarnak üdvözülni” „emberfelettire vállalkoztam, de az emberfeletti segítség elmaradt”.
A Husz Jánossal és az Eklézsia megkövetéssel válaszol arra a felszólításra, hogy vonja vissza korábbi nézteit. Husz János nem meri elengedni az igazság kezét, bűne az, hogy a látható egyházon kereste a láthatatlan arcvonásait. Misztótfalusi Kis Miklós pedig meggyőződése ellenére megköveti az eklézsiát, de a szégyenbe belehal. A kis Erdély zsaluit a világra akarta nyitni, ott akart felfelé menni, ahol minden lefelé ment.
Kritikusai bírálták dramaturgiai gyengesgét, azaz a történelmi anyag sűrűségét. Olykor hősei jobban ismerték a történelmet, mint a nézők. Drámáiben az újkori gondolkodás lényegének az igazság keresését tartotta.