Írja
meg kivonatát itt!.
- Ez
az?
- Igen.
- Gyönyörű…!
Mi a neve?
- Föld.
Csönd. Láthatólag
gyönyörködtek a látványban. Aztán a magasabb újra megszólalt:
- Kik lakják? Urkák vagy Zerék ?
- Emberek.
- Emberek? „Mifélénk”?
- Igen,
de primitívebbek,
mint mi. Csontosak…
- Akkor tényleg nagyon
kezdetlegesek. Az egész bolygón ők élnek?
- Igen. Bár vannak állataik,
meg növények.
- Hányféle növényük és
állatuk van?
- Nagyon sok.
Újabb csönd. Szótlan nézték a
közelgő bolygót, ami kék lágy felhőpaplanba volt beburkolózva.
- Mikor érünk oda?
- Négy zend múlva.
- Remek, akkor körülnézünk,
és a jelentést megküldjük az anyahajónak, mielőbb!- jelentette ki a magasabb. A
másik bólintott, és kacsázó járásával elsietett. Egyedül maradt. Egyedül gyönyörködött
a látványban. Sokfelé jártak már a Galaxisban, de ilyen szépet még sosem
láttak. Ez a kék selyembe bújtatott bolygó teljesen elvarázsolta. És azok a
felhő pamacsok, meg az időnként fel-felvillanó villámok! Valami gyönyörűség
volt! Alighogy végére ért gondolatmenetének, visszatért a társa.
- Nos? – kérdezte a
magasabbik.
- Minden előkészítve –
jelentette ki a másik.
- Nagyszerű! –
szólt elégedetten – Hol érdemes leszállni?
- Bárhol. Az egész bolygót lakják.
De ahány kontinens, annyi rassz.
- De ember mind?!
- Igen.
- Jól van, akkor készüljünk a
Föld megközelítéséhez!
- Igenis! – szólt a kicsi, és
a vezérlőpulthoz lépett – Készen állok!
- Álcát bekapcsolni! – szólt
a parancs.
- Álca bekapcsolva! –
válaszolta, miközben fürgén járt a keze a billentyűk között.
- Megközelítés, közepes
sebességen!
-… közepes sebesség… rendben.
- Mikor tud közelit adni?
- Azonnal…- szólt, és néhány
kapcsolót átkattintott, a hajóban kihunytak a fények, csak kintről szűrődött be
valami csodás izzófény.
- Kész! – jelentette ki a
kisebb.
- Remek! Közelit kérek a
Földfelszínről!
Újabb kapcsolók kattantak.
- Víz fölött vagyunk… ööö…azt
hiszem a neve..- újabb kattintások – a neve: Balaton.
- Balaton. – ízlelgette a
szót.
- Este van, kevés az ember
erre. Talán érdemesebb lenne átmenni a Föld túloldalára….- ajánlotta a kicsi.
-
Nem! Maradunk itt! Körbenézünk!
Így is tettek. Lassan
köröztek a nyugodt, sima víztükör felett. Valóban nagy volt a csend, csak a
hullámok alig hallható neszét lehetett érzékelni. A két idegen, szótlan
csodálta a víztükröt. Ahogy így nézték a sötét tavat, valami felbukkant a
felszínén. Egy vitorlás. Szinte egyszerre nyúltak a közelítőért…
- Mi az ott? – kérdezte a
nagyobbik.
- Azonnal…- keresgélni
kezdett a gépben – Ők úgy nevezik… hajó… vitorlás. Ezzel utaznak a
vízfelszínen.
- Nagyon szép…- mondta
elcsukló hangon a másik. – Közelit kérek róla!
- Igen, közelit… máris. Kész.
A képernyőn egy kis vitorlás
képe jelent meg, aminek a fedélzetén két alak egymásba gabalyodva feküdt. A
nagyobbik ezt látván maga nyúlt a közelítőért.
A párocska teljes nagyságban
betöltötte a képernyőt. Arcukon látszott a szenvedély, testük izzott, és a
holdfényben megcsillant hátukon a veríték…
- Mit csinálnak? – súgta a
nagyobbik elhaló hangon.
- Ezt ők úgy hívják:
”szeretkezés.”
- Mire szolgál?
- Fajfenntartás…
- De nálunk ez nem ilyen…-
kereste a szót, de nem találta…- miért élvezik?
- Náluk még ilyen uram,
valaha a mi népünk is szeretkezett, ma már nem…
A nagyobbik nem tudta levenni
a szemét a képernyőről. A párocska szerelmük csúcspontjára ért. Testük remegve
forrt össze, miközben apró csókokkal halmozták el egymást. A férfi a nő haját
simogatta, az meg mellére hajtotta a fejét. A hullámok kegyesen ringatták őket,
lassan álomba szenderültek.
A nagyobbik kikapcsolta a
képernyőt, és arrébb állt. Kezét hátra tette, és elcsukló hangon így szólt:
- Elmegyünk.
- Uram? Nem kellene jelentést
leadnunk, hogy az inváziót megindíthassák?
- Nem.
- De a kancellária…
- Azt mondtam, nem!–
kiáltotta határozottan. – Elmegyünk!
- Értettem.
- Minden adaton töröljön a
Föld nevű bolygóról! Írja azt, hogy csak növényzetet és primitív állatvilágot
találtunk! Értette?
- Értettem… de uram… miért
is? Szép ez a bolygó, jó lenne felnövekvő nemzedékeinknek. Minden adva van
rajta, ami az élethez kell…
A nagyobbik idegen
megfordult. Szürke szemében fátyol jelent meg. Könnyek..
- De ők még szeretik egymást.
Úgy, ahogy mi már nem. Nem vehetjük el ezt tőlük… Induljon! Azonnal!
- Értettem! Úti cél?
- Az Orion Galaxis.
A kisebbik betáplálta az
adatokat, és néhány gomb megnyomása után elillantak a víztükör felől. Ahogy
távolodtak a Földtől, az ablakhoz léptek, hogy figyelemmel kísérjék a távolodó
bolygót.
- Szép…-sóhajtott a kicsi.
- Az – mondta a másik.
A Föld lassan egyé olvadt a
többi csillaggal, és eltűnt a messzeségben….
További összefoglalók a következőről Invázió