Megértük azt amit még eddig nem látott Aprajafalva. Van itten érem egy sztrájk, amibe, most ne menjünk bele se pro se kontra, hogy hogyan s miért, s kinek van igaza. Fókuszáljunk inkább az emberi lélek belső erejének grandiózus felbugyogására. Vagyis a tényre, hogy a pesti ember sem állat. Na most ugye ezt sokan kétlik főleg vidéken, valljuk be sokszor joggal. Ám most olyan történt, amire nem volt példa, mióta Batu kán ellepte a hont. Szóval adva van egy K! akciócsoport, meg egy colabs.hu-s akármi (jájj, meg ne keresék őket a neten az istenért, mert ledölgik szegények szervere, mint júliusi 40 fokban a kókadt kardvirág) és kitalálták, mit kitalálták meginnoválták (márpedig most lesz ilyen szó csak azért is…) a BKV-pótló mozgalmat. Gondolhatták, hogy úgy sacc per kábé 20-an csatlakoznak még és abból ki is jön két focicsapat, amivel a Ferencieken lehet egy jó kiskapuzást levezényelni, de nem ám: gyünnek az emberek garmadával, ácsolják össze a kis táblácskáikat és, ami a legfontosabb: megállnak a buszmegállókban a verdával és veszik fel a gyalogosokat, hogy csak hibbanik meg az ember a csodálkozástól. Igen ez ugyanaz a Budapest, amelyik reggelente fapofával bámul a semmibe üveges tekintettel és rá nem nézne a szembejövő szomszédra, nem köszönne a hentesnek, csak már nyomja „2 kilót a dagadóból”, miközben hanyag de határozott könyökmozdulattal arrébb paterolja a nyolcvankét éves nénikét a sorbó. Valami változik, változott. Ragyogó szemek és mosolyok, történetek, amiket napokig mesélünk majd, újra felébredő lélekcsodák. Lehet gondolkodni mit mondunk a 7 éves gyerkőcnek, mikor kérdő tekintettel beletrafál: „De anya, nem azt mondtad idegenekkel ne álljak szóba?”… Öööö… igen kisfiam, persze csak tudod, izé.
. szóval azért segítsünk egymáson… És a nagy ő-zés közben verejtékező homlokunkról letörlünk egy izzadtságcseppet, mert a szülői főszabályt éppen keresztülhúzza egy lassító Opel, amelynek a sofőrje mosolygósan kinéz és megkérdi: „A Keleti felé megyek, beülnek?” És közben belül drukkolunk: a manó csípje meg tartson még ez a sztrájk legalább egy hétig. Érezzük elindult valami, az emberi fajra vonatkozó korábbi előítéleteinkre és tapasztalatainkra cáfol rá megannyi lassító autó, szeretnénk, ha Magyarország minden polgára érezné, amit most mi, és valahol belül reméljük: igen, van még szolidaritás a világon. Este, ha látjuk az előzetesben levő BKV funkcikat a tévében, az motoszkál bennünk, Ti soha nem fogjátok megtudni, milyen érzés volt, ez a pár nap. És bizony otthon apával meg kell beszélni a B tervet, vagyis mit mondunk a kiskölyöknek: akkor most állhat szóba idegenekkel vagy hogy is van ez? Köszönjük Colabs, köszönjük 4! Köztársaság Akciócsoport, köszönjük budapestiek. És a buszsofőrök abba ne hagyják… kitartás, amíg egész Budapest rá nem eszmél arra, hogy a másik is ember. Mi pedig (szerverleállás ide vagy oda) keressük fel a www.colabs.hu-t és a www.bkvpotlo.blog.hu-t és a facebookon a rajongói oldalt. Több, mint hétezren már csatlakoztak. Csatlakozz Te is. Ennyit megér a hét éves gyermekednek való példamutatás, nem?