A
magyar fájlmegosztás-kultúrának
az alapját mindig
is a DC adta. Azonban a
magyar érdeklődők száma annyira megnőtt, hogy
már jóval túlnőtt a hálózat
optimális felhasználásának keretein, váltani azonban
nem lehet, hiszen a magyar
anyagok még mindig itt érhetőek el a legjobban.
Hol volt, hol nem volt a Napster után kialakult nagy versenyben a különböző
fájlmegosztó hálózatok között megjelent a DC nevű rendszer. Ennek elgondolása az
volt, hogy nem
egy nagy hálózatot alkot, hanem több kisebb hálózatot, amikbe a
hasonló érdeklésűek fognak belépni. Az ilyen csoportokat a fejlesztők néhányszáz
főseknek képzelték el.
Ez a hálózat elnyerte a magyar fájlmegosztás
hőskorszakának szereplőinek tetszését is, akik örömmel alakítottak ki néhány
hubot és csatlakoztak hozzájuk magyar anyagokat megosztva.
Telt-múlt az idő és az érdeklődők száma egyre nőtt, hiszen ezen a hálózatokon
lehetett jól letölteni magyar anyagokat és a letöltőkből feltöltők lettek így
egyre több magyar anyag lett elérhető, így a hálózat értéke nőtt, ami még több
felhasználót vonzott. A néhányszázfős hubokból néhányezresek lettek és
természetesen megjelent az igény a nagyobbakra is. Sokakban már ekkor felmerült,
hogy hoppá baj van: a hálózatot nem erre tervezték, hiszen a néhányszáz főnyi
hasonló érdeklődő helyett a hálózatban megjelent a magyar anyagok iránt
érdeklődők többtízezres csoportja.
A hálózat magyar felhasználása már évekkel ezelőtt meghaladta az optimális
szintet, azaz a le- és így a feltöltés teljesítménye már messze nem úgy alakult
ahogy más hálózatok esetében kellett volna. Ez a probléma persze nem csak nálunk
csúcsosodott ki, de mi vagyunk az egyetlen népcsoport ahol a DC szinte a
fájlmegosztás szinonimája lett. A felhasználók többsége persze referencia-alap
nélkül nem látja a problémát, a fejlesztők számára azonban az okok már régóta
világosak. Kicsit belemennék a technológiai részletekbe, hogy érthető
legyen.
A DC ugyebár a „Direct Connect” rövidítése, ami nemcsak szlogen, hanem az
egész technológia a kliensek közötti direkt kapcsolattartásra épül, a hubok
elméleti szerepe csak annyi, hogy a klienseket bemutatják egymásnak
mindenkit-mindenkinek, ezek után kb. úgy működik, mint egy IRC szerver ami
felügyeli a kliensek közötti kapcsolattartást. Ezek után a kliens bármit tesz
azt közvetlenül, vagy a hubon keresztül letárgyalja az összes érintettel. Ez
első ránézésre nem tűnik hülyeségnek, egészen addig, amíg rá nem jövünk, hogy az
egyik leggyakrabban használt funkció a keresés során kik az érintett felek.
Pontosan: az összes többi kliens.
A keresés tehát úgy történik, hogy a kliens megkérdezi az összes többi
jelenlévőt a hubon keresztül, hogy rendelkezik-e az adott feltételnek megfelelő
anyaggal. Azaz ha én egy ötezer fős hubon vagyok, akkor ötezer kérés kerül
szétküldésre, ami nem sok. De ha belegondolunk, hogy egy átlagos személy kb.
20000 klienssel van kapcsolatba, mivel több hubon is fent van már kezd kicsit
sok lenni. Arról nem is beszélve, hogy bárki aki ezek közül keres mindig
zargatni fognak. Ez méréssel alátámasztott számításaim szerint átlagosan 150 Mb
felesleges adatátvitel 24 óra alatt 5000 kapcsolat esetén. Ez az adatmennyiség
egyenesen arányos, mind az idővel, mind a felhasználók számával, viszont
független a fel- ill. letöltésektől és a megosztott adatok mennyiségével. Ez más
hálózatokkal összevetve irdatlanul sok. Ha az eDonkey hálózat így működne, akkor
az 120 Gb felesleges adatátvitelt jelentene minden nap mindenkinek. Persze
logikus érvelés, hogy a két hálózatot nem ugyanarra tervezték. Ha ez igaz, akkor
miért használja minden magyar úgy a DC-t, mintha eDonkey lenne?
A válasz egyszerű: hagyományból. Szerintem ez nem valami nyomós érv.
Persze a protokoll nem csak a kliensnél nem valami hatékony. A helyzet a
hubnál még rosszabb. Tudjátok miért van az, hogy a legnagyobb hubok is csak 5-6
ezer klienst tudnak kiszolgálni? Azért mert ehhez már ehhez is egy 100 Mbps
sebességű kapcsolatra van szükség. Összehasonlításképpen: egy lugdunum ed2k
szerver ugyanekkora sávszélességen kb. egymillió klienst ki tud szolgálni, pedig
az tényleges feladatokat is ellát nemcsak „bemutat” és felügyel.
A fejlesztők pedig az eredeti elgondolástól egyre inkább elszakadva próbálnak
olyan funkciókat beleépíteni a hubokba és a kliensekbe, amelyek próbálnak
enyhíteni a nem rendeltetésszerű használat okozta sebeken, de ezek is csak
néhány felületi sérülést tudnak enyhíteni.
A magyar fájlmegosztók száma közben egyre csak nő és sokan választják a
décét, pont azért, mert mindenki azt használja. Azonban a felhasználók száma már
megnőtt annyira, hogy egy átlagos kliens már csak a magyarok harmadát-felét
láthatja, még akkor is ha sok hubra felcsatlakozik. Azaz a növekvő számok
ellenére a hatékonyság nem nő, azaz a rendszer értéke változatlan marad,
megreked.
Ez az ami miatt a DC++ felhasználók aránya egyre csökken. Ha valaki nem
kifejezetten magyar anyagokat akar letölteni más alternatívákat választ. Fel is
merül a kérdés: miért nem áll át a DC++ felhasználók tábora valami olyan
rendszerre, amit sokkal hatékonyabban tudnának használni? A válasz ugyanaz:
hagyomány. Persze ebben az esetben a hagyomány szót másképp kell értelmezni. A
DC egyedi jellegéből adódóan a felhasználók megszoktak egy egyedi rendszert, ami
felhasználás szempontjából nem jobb vagy rosszabb, mint a globális hálózatok, de
egészen más. Ennek következtében egy DC felhasználót nagyon nehéz „átnevelni”
egy globális hálózat használatára, hiszen ott egész más jellegű problémákra kell
figyelni, mint amit korábban megszokott és az első negatív tapasztalat után el
fog kedvetlenedni. Világos, hogy a probléma létezik és az is világos, hogy tenni
ellene nagyon nehéz és sok gonddal jár, de az is nyilvánvaló hogy a mostani
helyzet már nem sokáig tartható.
További ismertetés a következőről DC++ — Zsákutcában a fájlmegosztás hungarikuma