"Az első Sziget még teljesen más volt." Rengetegszer hallottuk már ezernyi ember ehhez hasonló véleményét. Sokan fanyalognak,
sokan már ki sem mennek, mert valami úgymond megváltozott. Mégis, a Sziget minden évben úgy rekordokat dönt, híresebbnél híresebb előadókat szerez meg és mutat be a magyar közönségnek. persze itt sokan megint vitatkozni kezdenének, hogy éppen hogy nem a magyar közönség már acélcsoport, sokkal inkább a jóval fizetőképesebb külföldi. És ilyenkor a jegyárakra hivatkoznak, amely tényleg kicsit mintha elrugaszkodni látszana a valóságtól. Azonban vegyük figyelembe, éppen ez lehet a varázsa is a rendezvénynek. rengeteg külföldivel találkozhatunk és akinek nincs rávalója, itt félig-meddig beutazhatja egész Európát. Mind zeneileg, mind pedig a használt nyelveket tekintve. Főleg a külföldi zenekarok adják tehát a rendezvény húzó neveit, de azért a nagyobb magyar bandák szinte minden évben fellépnek, sőt, egy-egy igazi ínyencséggel is készülnek nekünk a szervezők évről évre. Ami persze egyeseknek nagyon. másoknak kevésbé jön be, de hát ilyenek az ízlések. Omega, Tankcsapda születésnap, Magyar Dal Napja, satöbbi. Megannyi ötlet, lehet válogatni. Megvallva őszintén a Rasszizmus elleni zenenap nem vall túl nagy szürkeállományra, sőt lerágott csontna és kontraproduktyívnak is tűnhet sokak szemében, de ebben az évben ez a plusz, ami az áldott közönségnek szól. Aztán a közönség majd szavaz.