• Előfizetés
  • ‎Mi az a Shvoong?‎
  • Bejelentkezés
    Bejelentkezés
    Jelszó megjegyzése Elfelejtette a jelszót?

Foglalja össze az emberi tudást a Shvoong-on

.

.

Erdély hírportálja

írta : martonosyistvan    


Megállapították az autópálya-metszéspontokat
Magyar és román autópálya-építő szakemberek véglegesítették 2007 január
10 - n  a két ország autópálya- és gyorsforgalmi úthálózatának csatlakozási pontjait. A román hatóságok tervei szerint az észak-erdélyi autópálya határig nyúló szakaszának építését 2010 februárjáig fejezik be. A Romániából Magyarországra érkező forgalom továbbhaladására két lehetőség van. Budapestet elsősorban az M4-es autópályán lehet megközelíteni. Erre alternatívát nyújthat az M35-ös, amely megközelíti Debrecent, és úgy csatlakozik a mostani M3-as autópályához. Január végén vagy február elején a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, illetve a román közlekedési minisztérium képviselői hivatalos koordinációs egyeztetést tartanak. Tánczos Barna közlekedésügyi államtitkár szerint a találkozón a két minisztérium tárcaközi megállapodást is elfogad majd a metszéspontokról. A találkozón szóba kerültek a dél-erdélyi autópálya, illetve IX. európai közlekedési folyosó nyomvonalán haladó, Észak-Romániát átszelő gyorsforgalmi út csatlakozási pontjai is, amelyeket lényegében sikerült véglegesíteni.
Kiadás kelte: január 11, 2008
Értékelje ezt a kivonatot. : 1 2 3 4 5

További összefoglalók a következők szerint martonosyistvan

More

Bookmark & share this post

E kivonat olvasói olvassák el a következőket is:

.