Kibuctörténetek - Tehénlázadás

Ezra Camri
A húsz évvel ezelőtti télen történt. Kibuc Merhaviaban befejezték az új tehenészet építését. A tehenészek a kibuc gyerekeit hívták segítségül, hogy áthajtsák a teheneket az új helyre.

A tehenek lassan-lassan hozzászoktak az új istállókhoz. Zrifa és Kalanit voltak az elsők, akik nem féltek enni az új etetőkből. A többi tehén - Hana, Amira, Ronit, Jael, Narkisza és Ciona - minden sarkot gyanakodva szaglásztak. Reggelente két nagy, tömött láda friss lóherével kedveskedtek nekik, amit a tehenek jó étvággyal elfogyasztottak és rengeteg tejet adtak.
Ugyanabban az időben fejezték be az új, modern fejőház építését, de a tehenek féltek bemenni, mert minden olyan idegen és furcsa volt. Egészen addig, amíg a falánk Kalanit elsőként be nem ment. Odabent a tehenész adott neki finom takarmánykeveréket és igen figyelmesen viselkedett vele. A fejés után aztán Kalanit elmesélte a többieknek, hogy az új fejőházban abrakot kap minden tehén, aki sok tejet ad. És íme, attól kezdve minden tehén szívesen jön a fejőházba és rengeteg tejet ad. Alufa tehén is megkapta az abrakadagját, mert az állatorvos mondta, hogy nemsokára elleni fog.

Kiszlev hónap egyik éjjelén (amikor már javában télidő volt, igazi tél esővel, jégesővel és nagy pocsolyákkal a tehenészet mellett), miután a szülők lefektették aludni a gyerekeket, a gondozók befejezték az esti mesét, jó éjszakát kívántak és lekapcsolták a villanyokat - mindezen dolgok után eleredt az eső. A felnőttek kibucgyűlést tartottak és azon vitatkoztak, hogy építsenek-e még egy istállót a telepre.

Már majdnem úgy döntöttek, hogy nem építenek több istállót, amikor felvillant egy villám, utána bumm!, mennydörgés. És még villám és még mennydörgés, az eső pedig egyre erősebben esett. Az éjjeliőr elment a nagy gyerekházba megnézni, hogy minden gyerek jól be van-e takarva és az ablakok jól be vannak-e zárva.

Egyszercsak egy hatalmas villám és az azt követő mennydörgés után nagy jegek kezdtek esni, akkorák, mint az üveggolyók. A tehenek az új telepen nagyon megijedtek és mind összebújtak a kapu mellett. A kapu kezdett elhajolni, majd nem bírva a súlyt eltörött. Minden tehén ijedten kiszaladt, de nem találtak menedéket az erős jég elől, mert a szél elvitte az új istalló tetejének egy részét is.

Az éjjeliőr, aki akkor éppen a juhászatban volt fura hangot hallott, mindjárt a tehenészetbe szaladt és mit látnak szemei? A kapu kitörve, a tehenek meg sehol! Azonnal az ebédlőbe rohant, hogy riassza a kibucnyikokat. Egy pillantás alatt otthagyták valamennyien a kibucgyűlést, csizmát húztak és mentek keresni a teheneket.

A legtöbben lámpákat fogtak, mert az éjjel sötét volt, a jég meg esett tovább. A nagyobb gyerekek is felkeltek és segítettek a felnőtteknek a keresésben. Mose, a tehenész látta, hogy nem találják a jószágot, hát értesítették az afulai rendőrséget: "Merhavia új telepéről megszökött 30 tehén és nem találjuk őket."
Az éjjeli órán a rendőrség három terepjárót küldött, mindegyiken két forgó reflektor, egy elöl, egy meg hátul. Mindegyikbe beült a rendőrök mellé néhány botokkal felfegyverzett, csizmás kibucnyik - és mentek keresni a teheneket.

Az első terepjáró emberei elég gyorsan felfedeztek 13 tehenet a szomzédos Mosav Merhaviaban, akik egy kis tehenészet mellett zsúfolódtak és hiába próbáltak oda bejutni. A második terepjáró legénysége 14, Kfar Jehezkel felé ballagó állatra lelt, a harmadik csapat megtalálta Kalanitot és Hanát, akik a 7 kilométerrel odébb levő Kibuc Jezréelnél jártak már.

Közben elmúlt az ítéletidő, kitisztult az ég. A kibucnyikok és a rendőrök közös erővel visszahajtották a teheneket a telepre, megjavították a kaput. Reggel öt óra volt, kezdett világosodni. A tehenészek megetették a teheneket és amikor megszámolták őket kiderült, hogy egy hiányzik. Ki hiányzik? Pont Alufa, akinek nemsokára ellenie kell!

A tehenészek aggódó kupaktanácsot tartottak. A rendőrség terepjárói már visszamentek az őrsre, a nap vasárnapra kelve üdvözölte a fáradtan az aznapi munkába készülődő embereket.

Amikor a gondozók felébresztették a gyerekeket, elmesélték nekik a történetet. A gyerekek is nagyon sajnálták Alufa eltűnését, mert mindannyian jól ismerték és szerették, ő volt a legjobb tehén a tehenészetben. Akkor úgy döntöttek a gyerekek, hogy az iskola helyett megkeresik Alufát. A tanítónők beleegyeztek.

Most a gyerekek oszoltak csapatokba, húztak csizmát és indultak keresni. Egy csapat a lakatosműhely és a szervíz mögött keresgélt, egy az eukaliptuszligetben, egy pedig a tehenészethez közeli juhászatba ment, ahonnan egyszercsak az egyik kislány kiabálása hallatszott: "Megtaláltam! Megtaláltam! Itt van!" Lassan lassan közeledett mindenki és mit látnak szemeik? Alufa ott áll az egyik szénatárolóban, mellette pedig egy kisborjú szopja a tejét!

Örömkönnyek csillogtak a gyerekek szemében. Szóltak a tehenészeknek, azok elvitték Alufát a fejőházba, a kisborjút pedig, akit Eszternek neveztek el, betették jobboldalon az első ketrecbe. A tehenészek örültek nagyon, megköszönték a gyerekek segítségét és megígérték nekik, hogy az Eszter borjú az övék lehet.