.

www.port.hu

Review by : Constanze
Látogatások : 54  szó: 300   Kiadás kelte: március 31, 2008
Menyasszonytánc   A világ első klezmer- musicalje az Operettszínházban   Meglepetésszerű élményben volt részem a minap. Végre eljutottam a már régóta hirdetett előadásra, a világ első klezmer – musicaljére az Operettszínházba. Elementáris élmény és katarzis! A magával ragadó klezmer- muzsika még napokig a fejemben, a szívemben zsongott. Pedig maga a történet banális. A szerelmükért küzdő fiatal pár, akiknek a társadalmi, vallási hovatartozásuk miatt kell megküzdeniük egymásért, s mint általában egy „operettszerű” történetben, ez is happy enddel kell hogy végződjön. Talán annyi többletet azért mégis adott, hogy a kitaszítottság érzése erősen a középpontba került, így volt néhány elgondolkodtató pillanat. S a humor sem hiányzott kellemes, felhőtlen nevettető perceivel, ami mögött azért éreztük a mai társadalomra is árnyékot borító problémákat. Kihez, hova tartozol? Ezt tartsd szem előtt! De most itt nem is ez a lényeg. A zene az, ami erősen rabul ejt. A klezmer- zene varázsa itt-ott az amerikai revüvel keveredve magával ragadó a profi tánckarral kísérve. Főszerepekben Mészáros Árpád Zsolt, Szabó P. Szilveszter, Siménfalvy Ágota, és a Budapest Klezmer Band – azt hiszem meglehetősen vonzó ajánlás.

További ismertetés a következőről www.port.hu
www.port.hu        2008 
Értékelje ezt a kivonatot. : 1 2 3 4 5


Fűzze hozzá véleményét. Nincsenek megjegyzések

Megjegyzések

További összefoglalók a következők szerint Constanze

More

Olvassa az ingyenes kivonatokat - Írjon és kapjon fizetést

Foglalja össze az emberi tudást a Shvoong-on. Join us!

------