• Előfizetés
  • ‎Mi az a Shvoong?‎
  • Bejelentkezés
    Bejelentkezés
    Jelszó megjegyzése Elfelejtette a jelszót?

Foglalja össze az emberi tudást a Shvoong-on

.

Shvoong kezdőlap>Internet És Technológia>Újságok>Csíki Hírlap, Szőcs Lóránt

.

Csíki Hírlap, Szőcs Lóránt

írta : martonosyistvan    




Megcsonkult a Hargita együttes

“Tömegesen mondtak fel a napokban a Hargita Nemzeti
Székely Népi Együttesnél. Orza Călin koreográfus, Udvari Róbert tánckarvezető, Kocsis Hunor, Pál Levente, Boros Béla, Szopos Zita, Oláh Hilda, Ágoston Blanka Szilvia táncosok és Prezsmer László zenekarvezető úgy érezte, hogy csak ezzel a gesztussal tudnak tiltakozni az együttesnél uralkodó állapot ellen” - írja a Csíki Hírlapban (Erdély – Románia) Szőcs Lóránt . Orza Călin elmondta:
„2005 szeptemberében, amikor az együtteshez jöttem, elkezdődött egyfajta csapatépítés, egy szellemi és szakmai irányvonal kialakítása. Ezzel párhuzamosan közönségnevelést is indítottunk, táncműsorunk már nem csak néptáncot tartalmazott, bevontuk a színházi alternatívát is, sokszor együtt dolgoztunk a Csíki Játékszínnel. Már akkor éreztem, hogy létezik itt egyfajta belső ellenállás. Bizonyos dolgokban belülről gátolnak, gáncsoskodnak. Az új évad elején felszínre kerültek a korábban felgyülemlett dolgok, az évek folyamán lerakódott megválaszolatlan kérdések. A tánckar, a zenekar és a műszakiak egy része úgy érezte, új lappal kellene kezdeni. Nem voltak tisztázva olyan egyértelmű dolgok, mint az alkalmazó és alkalmazottak viszonya, holott ezeket világos törvények szabályozzák. Nem létezik a 2003-ban megjelent törvény által előírt kollektív munkaszerződés, sőt, hiányoznak a munkaköri leírások is. Így az alkalmazottak sokszor nem tudják, mi a teendőjük, és nagyon sok a visszaélési lehetőség a vezetőség részéről. Van egy bizonyos papír, amit ők belső munkaköri leírásként lobogtatnak, de nincs beiktatva a munkaügynél, és nem egy velünk történő előzetes dialógus vagy egyeztetés alapján született. A mai napig nincs kifüggesztett belső szabályzatunk. Ezek csak a munkaviszonyi rendellenességek, ami engem ezenkívül alkotóként bántott, az a vezetőség részéről megnyilvánuló begyöpösödés, agyi beszűkülés, az alkotási horizont egyfajta beszűkítése egy hamis népiesség irányába. A művészeti vezető azt gondolja, attól leszünk Hargita nemzeti és székely népi Együttes, ha egy rongyszőnyeget tesz le a folyosóra, és ha március 15-én magára ölti az általa „pingvinruhának” nevezett cuccot, vagyis a fehér-fekete székelyruhát. Ez visszatetsző és ízléstelen. Nem lehet egy népi együttest vezetni a bartóki eszme betartása nélkül, ami azt mondja ki, hogy tiszta forrásból kell meríteni, és nem azt, hogy mi csináljuk a tiszta forrást”. A táncosokkal más feladatokat is végeztettek, . műszaki felszerelést kellett hordjanak, segítsék a hangosítást beszerelésénél.
András Mihályt, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes igazgatója elmondta: .„Hirtelen jött ez a dolog... Az eset nagyon hasonlít ahhoz, amikor 2003-ban a Csíksomlyón tartott István, a király rockopera után a táncosok egy része elment az őket felvevő, jobb anyagi körülményekkel rendelkező táncegyüttesekhez. Most is így történt: a Nagyváradon és Szebenben tartott István, a király előadás után kerestek fel, és adták be felmondásukat. Elégedetlenkedtek. Tudom, hogy vannak együttesek, ahol a költségvetés nagyobb, mint nálunk, és így a körülmények is jobbak. Különben ebben a szakmában az ilyenszerű távozások vagy a táncosok cserélődése normálisnak tekinthető, hiszen a színpadon viharos temperamentummal rendelkező emberekre van szükség. A héten már szerveztünk versenyvizsgát, új táncosokat vettünk fel, tehát az, hogy ők elmennek, csupán rövid távon befolyásolja a tervezett programjaink megvalósítását. Gondolom, azokból a munkatársakból, akik itt maradtak és akiket újonnan vettünk fel, sikerül jó közösséget kovácsolni. Szerdán az elmenő kollégák képviselői, Orza Călin, valamint Udvari Róbert megkerestek, békejobbot ajánlottak, így békével váltunk el tőlük. Kezet fogtunk és megegyeztünk, ha lehetőség adódik rá, a jövőben is együttműködhetünk”.

 
Kiadás kelte: szeptember 17, 2007
Értékelje ezt a kivonatot. : 1 2 3 4 5

További összefoglalók a következők szerint martonosyistvan

More

Bookmark & share this post

.