• Előfizetés
  • ‎Mi az a Shvoong?‎
  • Bejelentkezés
    Bejelentkezés
    Jelszó megjegyzése Elfelejtette a jelszót?

Foglalja össze az emberi tudást a Shvoong-on

.

Shvoong kezdőlap>Internet És Technológia>Újságok>Csíki Hírlap, Dobos László

.

Csíki Hírlap, Dobos László

írta : martonosyistvan    


 
Pszichiátriai visszaélések Csíkban?
“Csíkszeredában járt, és Guzrány Ferenc kínai orvosnál tartott
sajtótájékoztatót az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért magyarországi csoportja. Céljuk: kivizsgálni és feltárni a Székelyföldön elkövetett pszichiátriai visszaéléseket” -  írja Dobos László a Csíki Hírlapban (Erdély – Románia).
Guzrány Ferenc mondja: „18 évig kezeltek epilepsziával, ez idő alatt rengeteg drogot, kábítószert megettem, és a végén kiderült, hogy tulajdonképpen magnézium- és kalciumhiányom volt… Szerencsére, még a kommunizmus idején találtam egy jó orvost, aki akkor már alkalmazott akupunktúrát, és tőle megtanultam a tűk használatát, kezelhettem magamat. Azonban figyelmeztetett, ha azt akarom, hogy a májam és a vesém ne készüljön ki, hagyjam el a különböző anti-epilepsziás szereket, mert mellékhatásukat amíg élek, fogom érezni… Meggyógyultam, és ezen fellelkesedve, meg szerettem volna tanulni a hagyományos kínai orvoslást. Erre 1991-ben Magyarországon adódott lehetőség, az e téren egyik leghíresebb kutatónál, dr. Pálosi István professzornál. Tíz évig tanultam a kínai orvoslást, mely lényegében nem tünetet vizsgál, hanem az okot, hogy melyik betegség mi miatt fejlődött ki. Itthon sajnos, üldözésben van részem, üldöz az Orvosi Kollégium, úgy bánnak velem, mint egy rabló gazemberrel.” Ha beléptünk az Európai Unióba meg kell jelenjen az alternatív gyógyászati törvény. „Mi a kínai orvoslással egészséges embereket, egészséges társadalmat akarunk. Engem a fibrómák, ciszták eltűntetése, az epilepsziások gyógyítása érdekel. Nálunk 88 epilepsziás gyógyult meg” – nyilatkozta Guzrány, aki szerint kémiai szerekkel betegeket gyógyítani nem lehet, csak tüneteket visszafojtani. Dobos János, az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért szervezet magyarországi képviselője elmondta, hogy a pszichiátria terén történő emberjogi visszaélésekre és visszásságokra szeretnék felhívni a figyelmet, ezeket próbálják kivizsgálni. Az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért (Citizens Commission on Human Rights, CCHR) 1969-ben alakult az Egyesült Államokban, Magyarországon 1994 óta van képviselete. Napjainkban legalább 20 millió gyerek él a világon, akikkel tudatmódosító szereket szedetnek, melyek mellékhatásai tönkretehetik az életüket. Romániában a depresszió ellen felírt szereket is emberek milliói szedik! „Tudomásunkra jutott, hogy Csíkszeredában is történnek visszaélések, ezeket szeretnénk feltárni, nyilvánosság elé hozni” – nyilatkozta Dobos János. Annak a nőnek az esetét említi, aki kimerültség miatt került be a pszichiátriára, ahol olyan szereket szedettek vele, amelyek kimutathatóan öngyilkosságot okozhatnak, majd elektrosokkoknak vetették alá. „Itt van annak a 17 éves fiúnak az esete, aki epilepsziás lett, a kapott szerektől függővé vált, állapota rosszabbodott, majd végül Guzrány doktornál sikerült helyrehozni. Vagy annak a nőnek az esete, akinek egy alkalommal pánikrohama volt, pár napra eltűnt, és amikor visszatért, pszichiátriára vitték, kábítószerekkel kezdték tömni, amitől még roszszabbul lett. Ezek után hozzájárulása nélkül elektrosokkolták, majd egy évre rá öngyilkosságot követett el… Vagy annak a férfinak az esete, aki féltékeny volt feleségére, elment a pszichiátriára, és ott elektrosokkolták, és azóta munkaképtelenné vált. Ezek és a hasonló emberjogi problémák Csíkszeredában sem maradhatnak feltáratlanul” – hangsúlyozta a CCHR képviselője.
Az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány magyarországi címe: 1461 Budapest, pf. 182. telefon +36(1)342 6355, illetve 344 4724. E-mail: cchrhun@ ahol.org.
Kiadás kelte: szeptember 18, 2007
Értékelje ezt a kivonatot. : 1 2 3 4 5

További összefoglalók a következők szerint martonosyistvan

More

Bookmark & share this post

.