Shvoong kezdőlap
>
Internet És Technológia
>
Újságok
>
Csíki Hírlap, Daczó Dénes
.
>
Csíki Hírlap, Daczó Dénes
Not yet rated
Látogatások : 49
Comments : 0
szó : 600
írta :
martonosyistvan
Kiadás kelte: október 15, 2007
Voiculescu megoldása: román gyerekeket hoznak
Kétórás látogatása során több ígéretet is megfogalmazott pénteken Szentmihály községben Dan Voiculescu, a Konzervatív
Párt
(PC) elnöke. A helikopterrel érkező pártvezetőt a
helyi
focipályán pártjának két tagja mellett André
mihály
polgármester is köszöntötte.
Ezt
követően – már a polgármester nélkül – rendőri kísérettel száguldott végig a karaván Ajnádon, a frissen öntött aszfalton, majd porfelhőt hagyva maga után Lóvész irányába haladva a földúton – írja a Csíki Hírlap egyik októberi számában Daczó Dénes. Ezek utún Dan Voiculescu kijelentette: a diszkrimináció egyik jele éppen az, hogy csak addig aszfaltozták le az utat, amíg magyarok laknak, „az utolsó magyar házig”. Voiculescu éppen az aszfalt és a földút közti határon állt meg látogatása közben sajtónyilatkozatra. Lóvészen a PC elnöke betért az iskolába és elbeszélgetett Livia Bucur tanítónővel. A helyi
iskola
két éve veszítette el önálló jogi státusát – egy kormányhatározat értelmében –, mivel kevés a tanuló, így most a községközpontban lévő Arany János iskolához tartozik. Alexandru Bucur helyi PC-tanácsos épp ezt sérelmezte: miért köteles a román iskola magyar nevet viseljen. A pártelnök erre a helyzetre is megoldást javasolt, miszerint el kell érni, hogy 50 gyerekkel lehessen önálló jogi státusa az iskolának, aztán gyorsan meg is fogalmazta az átütő megoldást: legtöbb két hónapon belül a Zsil völgyéből árva gyerekeket hoznak, és ezzel a diáklétszám kérdése megoldódik. Dan Voiculescu arra is kíváncsi volt, mennyire szorgosak a lakók. Miután megnyugtatták, hogy dolgos emberek lakják a vidéket, azt az ígéretet tette, hogy gazdasági tevékenységet is kihelyeznének Lóvészre. Későbbi pontosításában a dollármilliomos üzletember-pártelnök elmondta: farmot létesít, amely a térség legjobban virágzó településévé teszi majd Lóvészt. Újságírói kérdésre válaszolva a politikus kijelentette: diszkriminálják az itt élő románokat. Ennek jele az aszfaltszőnyeg hiánya mellett szerinte az is, hogy fel akarják számolni a román iskolát, hogy az embereket nem helyezik tulajdonba, pedig rendelkeznek az ezt igazoló iratokkal, a gazdasági beruházások pedig tudatosan úgy vannak irányítva, hogy elkerüljék a románok lakta vidéket. André Mihály, Szentmihály
község
polgármestere
elmondta: tényleg kevés gyermek van Lóvészen, legkevesebb a falvak közül. Azzal, hogy idegen gyermekeket hozzanak be, természetesen nem ért egyet. Ők román nyelven tanulnak, a tanárok román nyelven tanítanak, annyi oktatót alkalmaznak, ahány gyermek van, de az iskola megy tovább. Az iskola meg kell maradjon, de nem úgy, hogy idegenből hoznak gyermekeket.
További ismertetés a következőről Csíki Hírlap, Daczó Dénes
Bibliográfia
Csíki Hírlap, Daczó Dénes
Értékelje ezt a kivonatot. :
1
2
3
4
5
Értékelje ezt a kivonatot. :
1
2
3
4
5
Köszönjük a minősítést.
>
Címkék
André
Pc
Mihály
Konzervatív
Párt
Polgármestere
Szentmihály
Voiculescu
Lóvész
Község
Helyi
Iskola
Ezt
Két
Román
Hogy
Lássa el címkékkel ezt a kivonatot.
Megjegyzések
Fűzze hozzá véleményét.
------
Fordítás
Write
Nyomtatás
Küldés
Link
E kivonat olvasói olvassák el a következőket is:
Esküvői régi szokások
Tétova óda
Piknik az árokparton (Stalker)
A gyertyák csonkig égnek
Web kritika II.
Az apostol
Csíki Hírlap, Szőcs Lóránt.
A két Lotti
Hargita Népe, KRISTÓ TIBOR
Legutóbb Shvoong tagok
További erről Újságok
Hargita Népe, ANTAL ILDIKÓ
Csíki Hírlap, Dobos László.
Csíki Hírlap, Rédai Attila.
Hargita Népe, TAKÁCS ÉVA
Csíki Hírlap, Rédai Attila
Hargita Népe, TAKÁCS ÉVA
Legnépszerűbb
.
.
Előfizetés
A Shvoong névjegye
Bejelentkezés
Elektronikus levél
Jelszó
Bejelentkezés
Summarize Human Knowledge
›
Join us!
«
»
home
Könyvek
Internet és technológia
Filmek
Tudomány
Bölcsészet
Üzlet és közgazdaságtan
Jog és politika
Társadalomtudományok
Gyógyászat és egészség
Újságok
Írjon most
Popular Subjects:
Bloggok
SEO
Portálok
Hírek
Szoftver
tovább »
Újságok
Kereskedelmi vállalatok
Egyetemek és kutatóintézetek
Társadalmi szervezetek
Fájlmegosztás
Szabadidő és utazás
Egyéni webhelyek
Jegyek
Kereső programok
Sport
Rajongók
Üzlet és gazdaság
Főzés, ételek és borok
Aukció és értékesítés
Foglalkoztatás
Időjárás
Számítógépek
Játék
Mobile
.
Top Writers
Nyelvek |
▼
English
Español
Português
polski
عربي
Български
简体中文
čeština
Dansk
Nederlands
English
فارسي
suomi
Français
ქართული
Deutsch
Ελληνικά
עברית
हिंदी
Magyar
Indonesia
Italiano
日本語
한국어
Melayu
Norsk
polski
Português
Română
русский
Српски
Español
Svenska
ภาษาไทย
繁體中文
Türkçe
Узбек тили
Tiếng Việt
Összefoglaló
Írás
Blog
Írjon nekünk
Címkék
Hirdessen nálunk
Csatolás a honlapunkhoz
Felhasználói szerződés
Írjon nekünk
Webhely térkép
Tagok
A Shvoong névjegye
Blog