Központi
régió- az
ipari parkok központja
A Nemzeti Bank által végzett tanulmány szerint, Romániában az elkövetkező két évben, a Központi 7 – es Fejlesztési Régiónak lesz a legnagyobb
gazdasági növekedése. Viszont az is igaz, hogy ebben a régióban helyezkedik el az ország két legszegényebb megyéje: Kovászna és Hargita megye.
A következő két évre szóló előrejelzések szerint a régió bruttó nemzeti össztermékének növekedését jelzik: 6,3% 2007 - ben, 5,9% 2008 – ban. A gazdasági mutatók növekedését befolyásolják a jelentős ipari növekedések, 4,3% 2007- ben, valamint 4,6% 2008 – ban, és a mezőgazdasági növekedések: évi 3%. Jelentős eltérések vannak a régió megyéi – Brassó,
Fehér, Maros, Kovászna, Hargita – között. Míg Brassó megyében az egy főre eső bruttó nemzeti össztermék értéke 3198,7 euró, a nemzeti átlagnál 20% - kal nagyobb, addig ez Hargita megyében az egy főre eső bruttó nemzeti össztermék értéke 9.571 lej, vagyis 165 – kal kisebb a nemzeti átlagnál. A 2007-ben jóváhagyott 33 ipari parkból 11 ebben a régióban van, ebből pedig 7 éppen Brassó területén található. A parkok létezése pedig elősegítették a külföldi befektetések növekedését, ennek összege 2005 – ben 1,6 milliárd euró volt.
Itt található Románia erdészeti alapjának 40% -a, illetve Románia deszka termelésének több mint 31% - a Kovászna, Fehér és Szeben megyékben történik. Ugyanakkor jelentős ásványi források is vannak a régióban. Első helyen a földgáz áll, itt vannak Románia legnagyobb földgáz lelőhelyei. De vannak jelentős arany és ezüst lelőhelyek is – Fehér megyében.
Jelentős szerepe van a régióban a turizmusnak is. A gazdasági
növekedés jelentős részét a szolgáltatások teszik ki. Románia agro - turisztikai panzióinak mintegy 60% – a van ebben a régióban. Szeben mellett – az idén már több mint 300.000 keresték fel, Gyulafehérvár, Sepsiszentgyörgy és Medggyes is kulturális célpontnak számítanak - olvasható az euROpenaul lap rendkivüli - októberi - számában.
További ismertetés a következőről euROpenaul