A hellén világ
bukásával a demokrácia eszméje kétezer esztendőre feledésbe merült. És amikor
az amerikai függetlenségi háború és a nagy francia forradalom győzelme nyomán
új életre kelt, arculata lényegesen megváltozott. A régi, naiv és züllött
többségi elv, a hamis népuralom helyett az újkori demokrácia az
erkölcsi törvények uralmát követelte.
Nem volt
vitás, hogy a demokráciának az egész népet magában kell foglalnia. De a nép,
különböző pártokra, osztályokra, érdekcsoportokra tagolódik, végső soron pedig
egyénekből áll. S a csoportok és az emberek többnyire nem értenek egyet. Hogyan
érvényesüljön hát a mindenki akarata,
ha többé-kevésbé mindenki más
akar?
Legalább egy
alapvető kérdésben mindenesetre egyet kell érteni. Abban, hogy mindenki
alárendeli saját akaratát a közakaratnak. Ezt meg sem kell kérdezni; minden
ember, a társadalomban él, gondolatban csakugyan aláírta azt a társadalmi
szerződést, amelyben erre kötelezte magát. Most már csak az a kérdés, mi
hát a közakarat? Létezik-e egyáltalán az a valami, amit Rousseau volonté
generale-nak nevez? S ha létezik, hogyan lehet felismerni?
Elegendő-e, ha
a közakaratot azonosnak tekintjük a
többség akaratával? Az újkori
demokrácia erre határozott nemmel válaszol. A többség akarata semmi esetre
sem szent. A kisebbségé persze még kevésbé. De a kisebbségnek is lehet
igaza a többséggel szemben; egyetlen embernek is az egész világgal szemben. S
akkor ez a kisebbség, vagy ez a magányos bölcs képviseli a valódi
közakaratot a többség ellenében. Mert a köz, a nép egésze elvileg nem
akarhat mást, mint ami igaz, helyes, célszerű. Legalábbis a demokrácia erkölcsi
fölénye minden más államrenddel
szemben ezen a hipotézisen alapul. Vagyis azon,
hogy a közakarat csak a közjót akarhatja, ami pedig azonos az erkölcsi
jóval.
Megtörténhetik
azonban, hogy a többség nem ismeri fel az erkölcsi jót. Vagy felismeri, de nem
akarja. A többség például azt akarhatja, hogy a kisebbséget irtsuk ki. A
többség azt követelheti, hogy Jézust feszítsük meg, és Barabbást bocsássuk
szabadon. Sőt, a demokratikus többség azt is elhatározhatja, hogy magát a
demokráciát töröljük el.
Egy eszme,
amely erkölcsi ellentmondáshoz vezethet, egy államrend, amely saját módszerével
önmagát halálra ítélheti, nyilván csak téveszme és hamis rendszer lehet. Ilyen lenne
a demokrácia, ha lényege a többségi elv lenne.
További kivonatok a következőről Az újkori demokrácia