Az államot
valahogyan kormányozni kell. Határozni kell, napról-napra, mit tegyünk, mit ne
tegyünk; választani
kell eltérő javaslatok között. S ez demokráciában mégsem
lehetséges másképp, mint hogy a számszerű többség akaratát tekintjük döntőnek.
De
nem azért, mintha ez a megoldás eszményi lenne, hanem azért, mert nincs
jobb. A többségi elv szükséges rossz a demokráciában, mert rossz,
korrektívumokra szorul; meg kell állapítani a többségi akarat korlátait.
Kívülről,
mechanikusan persze nem lehet korlátozni. Csak erkölcsi korlátokról lehet szó.
Fölösleges most azon vitatkozni, hogy erkölcsi értékeink abszolútak-e, vagy
relatívak. Akár van abszolút erkölcs, akár nincs, mindenesetre vannak
minden kor köztudatában olyan, eléggé világos erkölcsi elvek, amelyeket
Az emberek
általában elismernek, vagy legalábbis nem mernek nyíltan megtagadni —
még bűnözők és államférfiak sem. S a köztudat azt követeli, hogy az állami,
társalmai, gazdasági élet mindenkori rendje ezekkel az elvekkel összhangban
legyen. Az újkornak ilyen erkölcsi axiómája az, hogy igazságosnak és
emberségesnek kellene lennünk.
Ezeket a magas követelményeket pedig épp az a
szellemi forradalom tette tudatossá, amelyből a modern demokrácia
is származott.
Ezek az elvek határozzák meg máig is az újkori értelemben vett demokrácia
belső, autonóm korlátait.
Azon se
vitatkozzunk most, hogy a történelmet eszmék mozgatják-e, vagy materiális
érdekek. Nem vitás, hogy az újkori demokráciát egy gazdasági forradalom
kényszeríttette ki: a feltörekvő polgárosztály szétrobbantotta a feudális
gazdálkodás elavult kereteit. De az ideológiát ehhez az a szellemiség adta,
amely a hellén-keresztény kultúra, a reneszánsz és a felvilágosodás szintéziseként
bontakozott ki a 18. század során, a filozófusok elméjében és a tömegek
vágyaiban. Az újkori demokráciának két chartája, az amerikai Függetlenségi
Nyilatkozat és a francia forradalom Deklarációja az Emberi Jogokról ennek
az új világszemléletnek politikai megfogalmazása volt. Az új államrend erre az
új erkölcsre alapította létjogát: azért van szükség demokráciára, mert csak
ennek keretében valósulhatnak meg az igazságosság és emberség követelményei.
Minden ember
szabadnak és egyenlő jogokkal születik. Az állam nem azért van, hogy egyesek
hatalmát biztosítsa, hanem hogy a köz javát szolgálja. A törvény és a hatalom
forrása egyedül a nép. Minden állampolgárnak egyenlő joga van, hogy részt
vegyen a közügyekben. Minden állampolgár élete és szabadsága szent, amíg nem
vét a törvény ellen. Mindent tehetünk, ami másnak nem árt; az egyén szabadságát
csak a többi ember szabadsága korlátozza. A szellem föltétlenül szabad,
mindenki gáttalanul nyilváníthatja meggyőződését. A törvény előtt mindenki
egyenlő. Szabadságjogairól sem az egyes ember, sem a nép nem mondhat le; jogos
az ellenállás minden olyan hatalommal szemben, amely ezeket a jogokat megsérti.
Röviden összefoglalva, ezek azok a legfontosabb emberi alapjogok,
amelyeket az újkori demokrácia az igazságos alkotmány fundamentumaként
megállapított. A francia Deklaráció szerint közéjük tartozik a tulajdonjog is,
az amerikai Nyilatkozat szerint a boldoguláshoz való jog.
Ezeket az
emberi jogokat semmilyen kormány és semmilyem hatalom, maga a demokratikus
többség sem sértheti meg. És szerintünk máig is csak azt az államrendet
nevezhetjük demokráciának, amely ennek a két alap-alkotmánynak legalábbis a
sarkalatos tételeit elismeri. S a demokrácia rendeltetése ma is az, hogy ezeket
az elveket — részben talán módosítva, kibővítve, vagy megszorítva — de
lényegükben sértetlenül érvényre juttassa és megvédelmezze.
Az ókori korlátlan
népuralommal szemben tehát a tizennyolcadik század forradalmainak eredménye
egy
További kivonatok a következőről A többségi akarat korlátai