A Westminster típusú
demokráciának
az előző fejezetben tárgyalt 9. jellemvonása olyan demokratikus
rendszert jelent, amely kizárólagosan képviseleti jellegű, s amelyből
hiányoznak a
közvetlen demokrácia eszközei (főleg a népszavazás). Svájc ezzel
éles ellentétet alkot,
mivel ebben az országban kifejlődött és "olyan
művészi fokra emelkedett a
népszavazás elmélete és gyakorlata, amelyet a többi
nemzet meg sem közelít". Ebből azonban
nem következik az, hogy a közvetlen
demokrácia a közmegegyezésen alapuló modell egyik jellemzője: Könyvünkben a
többi fontosabb példa világosan mutatja, hogy nem erről van szó: a többségelvű
Új-Zélandban elég gyakran alkalmazzák a népszavazást, míg a közmegegyezésen
alapuló Belgiumban (az Egyesült Királysághoz hasonlóan), az ország eddigi
történelme során, mindössze egyetlen országos méretű népszavazást tartottak. A
közvetlen demokrácia nem sajátos jegye sem a többségelvű, sem a közmegegyezésen
alapuló demokratikus modellnek, mivel mindkettő a képviseleti demokrácia
csoportjába tartozik.
Azt
is mondhatjuk
természetesen, hogy a népszavazás hatásában alapvetően majoritárius jellegű,
mivel az "igen" vagy "nem" eredményt egyszerű többség
határozza meg. Még azt is mondhatjuk, hogy a népszavazás a Westminster típusú
képviseleti demokráciánál is többségelvűbb, mivel a választógyűléseken a
kisebbségek is nyugodt légkörben terjeszthetik elő ügyüket és a számukra
életbevágóan fontos kérdésekben esetleg megszerezhetik a többség támogatását,
mivel egyéb kérdésekben felajánlják nekik támogatásukat („kéz kezet mos” angolul
„log-rolling”). Ha a szavazók nagy tömege dönt valamilyen kérdésben, az ilyen
tárgyalásokra nyilván nincs lehetőség. David Butler és Austin Ranney a
következőket állapítja meg: "Mivel a népszavazás képtelen mérni a hit
erősségét, vagy tárgyalás és belátás alapján eredményre jutni, a népszavazás
szükségképpen veszélyesebb a kisebbségi jogokra nézve, mint a képviseleti gyűlések".
A népszavazás azonban nem
minden esetben ilyen tompa, majoritárius eszköz. Különösen akkor nem, ha, mint
pl. Svájcban összekapcsolódik a tömegek kezdeményezéseivel, lehetőséget ad a
kisebbségeknek, hogy érvényre juttassák kívánságaikat a választott képviselők
többségének akaratával szemben.
Figyelemre méltó példája
ennek a Svájcban 1962-ben tartott népszavazás, amelyet olyan kis párt
kezdeményezett, amelynek egyáltalán nem voltak képviselői a törvényhozó
kamarákban. Jóllehet a szövetségi tanácsban képviselt mind a négy párt
ellenezte a népszavazást, az mégis sikeres volt.
A közvetlen demokráciát tehát nem tekinthetjük sem
jellegzetesen többségelvűnek, sem tipikusan konszenzus jellegűnek: ez valójában
idegen test mind a többségelvű, mind a konszenzus demokrácia szervezetében,
mivel a képviseleti demokrácia ellengócát (antitézisét) jelenti. Ugyanakkor a
közvetlen demokrácia elemeit bevezethetik (és be is vezették) olyan
országokban, amelyek jórészt majoritárius, jórészt közmegegyezésen alapuló
demokratikus rendszerek, illetve valamilyen átmenetet alkotnak e kettő között.
További kivonatok a következőről Közvetlen demokrácia, többségelvűség és közmegegyezés