A
demokrácia általunk említett
két alapvető típusa
olyan elvont modell, amelyre a gyakorlatban
nem találunk tiszta példákat, de
az eddig ismertetett négy fő típus-eset közel áll a majoritárius — közmegegyezéses
skála két végpontjához. A könyvemben tárgyalt egyéb demokrácia-formák inkább
eltávolodnak a tiszta modellektől. Azt is érdemes újra hangsúlyozni, hogy egy
adott demokratikus rendszer helye az említett skálán nem végleges. Az Egyesült
Államok egyértelműen
majoritárius társadalom, amennyiben a végrehajtó hatalom az elnök kezében
összpontosul, aki a két vezető párt egyikének vezére, s aki rendszerint saját
pártjának soraiból választja ki kormányának tagjait.
2. A hata1mi szférák szétvá1asztása — Az
amerikai demokrácia egyik legismertebb és
(összehasonlításos alapon tekintve) legszokatlanabb jellemvonása a végrehajtó
és a törvényhozó hatalom formális és
igen szigorú szétválasztása. Ennek az az
egyik következménye, hogy az elnök — jóllehet az ő kezében összpontosul a
végrehajtó hatalom — távolról sem rendelkezik teljhatalommal. Azt is
mondhatjuk, hogy — jóllehet az Egyesült Államokban nem működnek koalíciós
kormányok — a nemzet számára legfontosabb döntések meghozatalához gyakran
szükség volt (és van) a hatalom egyfajta megosztására az elnök és a
kongresszusi vezetők között (a polgárháborút követő mintegy 100 év során főleg
a déli vezetőkkel, akik a legfontosabb képviselőházi bizottságok elnökei
voltak).
3. Kiegyensú1yozott kétkamarás rendszer. — A képviselőház és a szenátus jó példája a lényegében
azonos hatalommal rendelkező két törvényhozó kamarának. Mivel valamennyi
szövetségi állam azonos mértékben van képviselve a szenátusban, itt erősebb a
kisebb államok képviselete, mint a képviselőházban. Ez a szimmetrikus
kétkamarás megoldás ugyanaz, mint a közmegegyezésen alapuló svájci
demokráciában: ez természetesen nem meglépő, mivel e tekintetben az Egyesült
Államok alkotmánya volt a mintakép, amikor 1848-ban létrehozták a svájci
szövetségi alkotmányt.
4. Kétpártrendszer. — Az amerikai demokrácia egyik
többségelvű jellemvonása a kétpártrendszer, jóllehet a demokraták és a
republikánusok alig hasonlítanak az Angliában működő erős, fegyelmezett, és
egységes konzervatív és munkáspártra. Országos szinten ezek az amerikai pártok
a legjobb esetben is csupán igen eltérő érdekcsoportok laza szövetségei.
5 .Hasonló programokat
hirdető heterogén politikai pártok.
Az amerikai pártokból, azért
hiányzik az-egység és az összetartás, mivel — többek között — igen heterogén
társadalmi alapokra épülnek, ezek a különbségek azonban nem jelentkeznek élesen
eltérő pártprogramokban. Amint a 8. fejezetben majd részletesen tárgyaljuk, azt
mondhatjuk, hogy az amerikai pártok csupán a társadalmi – gazdasági és
kulturális - etnikai kérdésekben térnek el jelentősen egymástól: a demokraták
hagyományosan a munkások és a kisebbségek pártja (beleértve azokat a fő
csoportokat, amelyek plurális társadalomban kisebbségnek tekinthetők, ilyenek a
feketék és a déli területek). Más országoktól eltérően azonban az amerikai
pártrendszer két probléma - dimenziója nem túl jelentős.
6. „Egy-befutós” vá1asztásirendszer
Amerikában a jellemző
választási módszer a többséget megszerző „egy-befutós” jelöltek rendszere.
(Jóllehet, különösen helyi szinten alkalmazzák a kétfordulós szavazási
rendszert, több-befutós kerületi beosztást, a "globális"
küldöttválasztási rendszert is.) Az utóbbi időben azonban két jelentős elmozdulás
is történt a konszenzus modell irányába. Az egyik az volt, hogy a legfelsőbb bíróság jóváhagyta a „pozitív választási
csalást” (affirmative gerrymandering): azt jelenti, hogy a választási körzetek
határait az ott élő fekete, portoricói stb. kisebbség érdekében állapítják meg,
így biztosítva ezen-csoportok maximális képviseleti esélyeit a törvényhozásban.
Ez a gyakorlat távolról sem olyan elterjedt, mint az új-zélandi kizárólagosan
maori lakta területeken,szándékában azonban hasonló ahhoz. A másik jelentős
eltérés az „egy-befutós” módszertől az a ’70-es években bekövetkezett változás,
amily módosította a legtöbb elnöki előválasztás eredményeinek meghatározási módszereit:
„győztes mindent visz” elvről áttértek az elektorok arányosabb elosztására az
elnökjelöltek között, az előválasztásokon kapott szavazataik arányban.
7. Föderalizmus
Az Egyesült Államokban egyértelmű területi alapokon
nyugvó szövetségi rendszer van érvényben. Ennek többek között az a célja, hogy
jelentős-autonómiát biztosítson a Délnek a plurális amerikai társadalomban.
8. Írott alkotmány és a
kisebbség vétójoga
Az írott amerikai alkotmány csupán igen körülményes
eljárással módosítható, amelyben két egymást követő minősített többségre van
szükség. Másik példája az amerikai politikában a kisebbség vétójogának a
szenátusi obstrukció gyakorlata.
A fenti dimenziók közül 3 vagy 4 esetében az
amerikai demokrácia a többségelvű modellhez közelít (az 1., 4., 6. és esetleg
5. dimenzió esetében) 4 esetben (a 2., 3., 7. és 8. dimenzió esetében) közelebb
áll a konszenzusos modellhez. A közvetlen demokrácia kérdését tekintve
ugyancsak közbülső helyet foglal el az Egyesült Államok: egyes szövetségi
államokban (különösen Kaliforniában) igen gyakoriak a népszavazások, ugyanakkor
az Egyesült Államok egyike azon kevés demokráciáknak, ahol az egész országra
kiterjedő népszavazást még soha nem tartottak. Könyvünk záró befejezésében
azonban kimutatjuk, hogy az amerikai demokrácia ezen látszólag egymástól eltérő
és egymásnak ellentmondó jellemvonásai végső fokon igen világos alakzatot
rajzolnak ki; azt mondhatjuk, hogy az Egyesült Államok a legkiemelkedőbb
példája a vegyes, többségelvű – konszenzusos típusú demokráciának.
További kivonatok a következőről ÁTMENETI FORMÁK ÉS MÓDSZEREK: AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK PÉLDÁJA