A modern pártok tipológiája történeti fejlődésükkel
és alakváltozásaival függ össze. A tudományos irodalomban a történetileg
kialakult pártokat sokféle szempont alapján minősítették, és sokféle
elnevezéssel illették őket. Egy-egy pártot is többféle szempont alapján
jellemezhetünk, és többféle elnevezéssel illethetünk. A tipizálás és a pártok
jellemzése során minden szerző kiemel valamilyen szempontot (szervezettség,
belső hierarchia,
világnézeti-
ideológiai alapok, hatalmi pozíció, a pártok
egymáshoz való viszonya, társadalmi bázis stb.), és azt érvényesíti a pártok
besorolása kapcsán. Egy-egy szempont kiemelése nem teszi érvénytelenné és
értelmetlenné a más szempontú tipológiákat. Sőt a pártok és a pártokra irányuló
tudományos elemzések fejlődésével egyre több szempontú tipológia jelent meg az
irodalomban.
— Honorácior pártok (M. Weber), amelyeket a hivatali igény kielégítés (a
patronage) elve tart össze. Hivatásos politikusok parlamenti pártja, frakciót
alkotnak, és a győzelem esetére járó hivatali kinevezés reményében támogatják
egymást a párthoz tartozók. Tipikus protopárt, a modern pártok előfutára.
— A képviselők pártja, más néven egyéni képviseleti párt, szemben a választók
képviseleti pártjával. A megkülönböztetés a modern pártok kialakulásának
idejére nyúlik vissza.
— Szervezett párt (M. Ostrogorski), ami az
állandósult pártszervezet, apparátus kialakulására és meglétére utal. A párt
szervezete, tagsága és tevékenysége stabil és állandó, szemben az Ostrogorski
által javasolt választásokra vagy egy meghatározott cél elérésére szervezett ad
hoc választási vagy ad hoc mozgalmi párttal.
— Tömegpárt (R. Michels, M. Weber), amelynek tagjait a világnézeti azonosság köti
össze, tagjai, és az apparátusa élteti (R.
Michels), szemben az elit pártokkal. Széles érdekképviseletre és tömegekre
tekintettel politizál, racionális és hierarchikus szervezete van (M. Weber).
„Karizmatikus vezérrel rendelkező demokrácia gépezeteként” vagy „hivatásos
politikusok uralma” alatt működő demokratikus gépezetként működnek a modern
tömegpártok (M. Weber).
— Világnézeti párt, ideológiai párt (régies elnevezéssel elvpárt,
doktrinális párt), amelynek közösen elfogadott (nem feltétlenül írott!) ideológiája,
világnézeti elvei vannak, s a tagok azt ismerik és elfogadják.
— Programpárt, amelynek nincsen közösen elfogadott ideológiája, világnézete, csak
konkrét programpontokba foglalt célkitűzései, aktuálpolitikai reflexiói és
szempontjai vannak. A párt eszmei, ideológiai háttere rendkívül elvontan
megfogalmazott, az aktuális politikai célkitűzések pragmatikusan alakíthatók
(pragmatista programpárt), eszmei és ideológiai kötöttségek nélkül.
— Érdekpárt (Hume), amelynek a tagjait világosan megfogalmazott közös érdekek kötik
össze, szemben a szimpátia- és az elvpártokkal.
— Baloldali, jobboldali és centrumpárt, ami relatív besorolás, és a
pártok egymáshoz való viszonya alapján kialakított tipológia. Sok szerző
tagadja ma már elméleti és tudományos használhatóságát, csak a pártok egymásra
vonatkozó reflexiós viszonyában, mint relációs kategória és tipológia alkalmazható
(G. Sartori). (Variációi még: balközép, jobbközép, szélsőjobb, szélsőbal párt.)
— Osztálypárt, rétegpárt, csoportpárt, rendi párt (foglalkozási, etnikai, vallási
stb.). Az érdekpárt differenciáltabb elnevezése és tipológiája, Hume
tipológiájában.
— Területi (regionális, helyi) párt, szemben az országos párttal.
— Alkotmányos és forradalmi pártok (R. Aron), G. Sartori elnevezésével
„rendszerellenes párt”. Az
alkotmányos pártok elfogadják és betartják a politikai rendszer szabályait,
jogi kereteit, továbbá a társadalmi berendezkedést, míg a forradalmi pártok (G.
Sartori szerint a „forradalmi” elnevezés tudományosan nem értékelhető, ezért
javasolja a „rendszerellenes” jelzőt) a rendszer felszámolására és új
társadalmi berendezkedés kiépítésére törekednek, bár lehet, hogy legális
parlamenti pártként működnek, deáltalában a kormányra jutás esélye nélkül.
(Vö. az olasz, a francia kommunista pártok a 60-as és a 70-es években.)
—
Kormánypárt és ellenzéki párt, ami a választásokon elért eredményre és a kormányzati hatalomhoz való
viszonyra utal. A kormánypártokon belül megkülönböztethetünk: koalíciót vezető
és koalíciós partner pártokat, bár mindkettő kormányzóképes párt, de
kormánykoalíció vezetésére csak az előzőek alkalmasak.
Ha egy kormányzó párt
tartósan (legalább 3 választási cikluson keresztül) megszerzi a kormányzati
hatalmat (valódi versengő többpártrendszerben, változatlan választási szisztéma
mellett), és abszolút többségre támaszkodva gyakorolja azt, akkor predomináns
pártrendszerről és abban domináns
kormányzó pártról beszélünk (G. Sartori). Túl erősen polarizált versengő
többpártrendszerekben alakulhat ki az ún. „felelőtlen” vagy „nem felelős
ellenzéki párt” (G. Sartori), amelynek nincs esélye a kormányhatalom
megszerzésére, ezért a „túllicitálás” és a felelőtlen ígérgetések politikáját
követi, állandóan és indokolatlanul élesen támadja a kormányzó pártokat, hajlamos
unfair eszközöket alkalmazni a politikai versengésben.
— A világnézeti pártokon
belül megkülönböztethetünk: konzervatív,
liberális, szocialista-szociáldemokrata, keresztény, kommunista és fasiszta pártokat.
A tipológia és elnevezés a pártok eszmei arculatára, ideológiájára utal.
— Parlamenti párt, a parlamenti képviselettel
rendelkező párt. Parlamenten kívüli párt, amely nem rendelkezik parlamenti
képviselettel. G. Sartori „releváns” és „nem releváns” pártokat is
megkülönböztet, különféle szempontok alapján: pl. kormánykoalíció szempontjából
releváns, vagy a politikai hatalom befolyásolása szempontjából releváns és nem
releváns pártokat.
— Rugalmas és merev párt, ami a párton belüli fegyelemre utal. A rugalmas
pártokban nincsenek merev és szigorúan értelmezett ideológiai, eszmei,
világnézeti kötöttségek, és nem érvényesül a szavazási kötelezettség a
parlamentben. A merev struktúrájú pártokban a szavazási előírásokat be kell
tartani, a pártelőírások és a politikai állásfoglalások kötelezőek a
párttagokra, a pártba be- és kilépés szabályai formalizáltak.
— A gyűjtő párt, versengő néppárt, „esernyő párt” (P.W. Shirely), vagy angol
elnevezéssel a „catch all party” (O. Kirchheimer) olyan heterogén párt (szemben
a relatíve homogén érdekpárttal), amely minden társadalmi réteg szavazóiért
verseng, és minden réteg érdekeinek a képviseletét felvállalja. Ennek
következménye, hogy politikai programja rendkívül általános, tartózkodik az
ideológiára, világnézeti elvekre hivatkozástól.
— A párton belüli
döntéshozatali, akaratképzési mechanizmus alapján különböztethetjük meg a demokratikus, az oligarchikus és a
totalitariánus pártokat egymástól. A totalitariánus pártokon belül
különülnek el a fasiszta és a bolsevik típusú pártok.
— Az egypártrendszerek
uralkodó pártjai között különbözteti meg G.
Sartori: a totalitariánus, az
autoriter és a pragmatikus uralkodó egy pártot. A totalitariánus párt erős
kényszerítő hatalmi szervezet, az ideológiai uralom (ideokrácia) szerepe erős
benne, minden külső és belső politikai csoportosulást elfojt, a rendszer
központi eleme a diktátor, akinek hatalma korlátlan és kiszámíthatatlan. Az
autoriter pártban kisebb az ideológiai determináció és a kényszerítés,
elismernek bizonyos csoportokat, de működésüket erősen korlátozzák, a diktátor
hatalma bár korlátlan, de részben előre kiszámítható.
A pragmatikus „egy párt”-ban
az ideológiai determináció gyenge, együttműködő, nyitott a megtűrt csoportok
nyomása iránt, bizonyos autonómiát is enged nekik, a diktátor folyamatos
alkudozásokba bocsátkozik a hatalmát korlátozó erőkkel, az érdekeket
„beszámításos” módszerekkel figyelembe veszik.
— Az állampárt az egypártrendszerekben uralkodó párt. A párt etatizálódik azáltal,
hogy közvetlenül állami-közhatalmi jogosítványokat gyakorol, az állami szervek
tevékenysége pedig „pár