I.
Protopártok
A protopártok a modern
pártok előpártjai, korai formái. Ide tartoznak a
honorácior pártok, a politika iránt érdeklődő értelmiségiek, földbirtokosok,
polgárok által
szervezett pártok. „Többnyire laikus politikusokból állt, akik
nem a politikából éltek”, hanem a „politikáért éltek” (Max Weber). Tipikus
előpárt a hivatásos politikusok és parlamenti képviselők pártja, akiket
az „igénykielégítés”, a hivatali pozíciók elnyerésének reménye fűz össze.
Protopártnak tekinthetők — a gyakorlatban ritkán előfordult, de az elméletben
gyakran emlegetett, sőt Ostrogorski által ajánlott — ad hoc választási pártok.
A modern pártok előzményei, korai előfutárai a rendi pártok, a szektásodott
vallási-politikai pártok, az értelmiségi szellemi elitpártok.
II.
A szervezett párt
A modern pártok első igazi formája az állandó szervezettel rendelkező,
országos érhálózatot kiépítő, apparátusát állandósító szervezett pártok. A
modern pártok első nagy formai alakváltozását, tevékenységük és a
politikai életben játszott szerepük megnövelését a „szervezeti fegyver” alkalmazása
jelentette, miként H. Ostrogorski, R. Michels, M. Weber stb. azt hangsúlyozta.
Gramsci a modern szervezett pártot egyenesen a modern politikai élet „új
fejedelmének” nevezte. A „szervezeti fegyver” (K. Kautsky elnevezése)
elsősorban a baloldali-szocialista, szociáldemokrata mozgalmak erejét növelte
meg látványosan.
III.
A tömegpárt
A tömegpártok részben a szervezett pártokkal együtt alakultak ki. A választójog
kiszélesedése teremtette meg a lehetőségét annak, hogy a párt az addig
politikai képviselettel nem rendelkező „politikai névtelenek” tömegét megszervezze,
és a „szervezeti fegyverrel” együtt új politizálási eszközöket vigyen be a
politikai életbe. A pártok hőskorában a tömegpárttá válás, a politikai életben
való részvétel élményével ragadja meg elsősorban a munkásosztály és a parasztság
tagjait. A tömegpártok tipikus megjelenési formái az osztálypártok, a világnézeti
vagy
ideológiai pártok.
IV. A „catch all” pártok
Ez a többféle elnevezéssel illetett pártalakzat az 50-60-as évtizedek
terméke. A társadalom osztály- és rétegstruktúrájának átalakulása, a hivatásos
politikusok dominanciája, a napi politizálás megszűnése átalakította a pártok
választási stratégiáját, a báziskereső akciókat. Az új
típusú versengő
(kompetitív) pártok programjukkal lehetőleg minden réteget „megszólítottak”,
valamit ígértek nekik. A párttagság, a tömegpárt jelentősége háttérbe szorult.
A legfontosabb feladattá a választók megnyerése vált, a pártalapszervezetek
állandó és mindennapos működése kiürült, igény sem volt iránta. A „szavazói
tömegpárt” a „gyűjtő párt”, a „versengő (kompetitív) néppárt” a legjelentősebb
forma- és alakváltozást hozta a pártok életben a II. világháború után. A „catch
all” (O. Kirchheimer) pártok mellett természetesen fennmaradtak világnézeti,
ideológiai pártok (keresztény pártok, szocialista pártok), osztály-,
rétegpártok (kommunista pártok) is, de a modern pártok legtöbbje átalakult
versengő néppárttá, szavazókat toborzó tömegpárttá.
V.
A
totalitariánus pártok
A totalitariánus pártok két fő fajtája a fasiszta és a bolsevik típusú
kommunista pártok. Az egyes pártok fejlődésében kialakultak a totalitariánus
pártra jellemző vonások, miként A. Gramsci leírta, és hatalomra kerülésük
siettette totalitariánus vonásaik és jellemzőik uralkodóvá válását.
A „lenini típusú” (ahogy kezdetben 1902-1904-ben Lenin nevezte a „szorosan
szervezett párt”) viszont kezdettől fogva magában hordozta a totalitariánus,
szigorú pártfegyelmen alapuló, ideológiai elitpárt jellemző vonásait. Hatalomra
kerülésük után a bolsevik típusú kommunista pártok az „állampárt” formáját
vették fel.
További kivonatok a következőről A modern politikai pártok történeti alakváltozási