1. A
pártok nem állami szervezetek,
az állami szervezeti
rendszeren kívül jönnek létre, a parlamentben és az önkormányzati képviseleti
szervezetekben működnek,
de nem a parlamentekben vagy más képviseleti szervezetekben
szerereződnek. Csak utalunk arra, hogy a modern pártok kialakulásának kezdeti
szakaszában, az ún. honorácior pártok között létrejöttek a protopártoknak bizonyos
típusai, mint például a hivatásos politikusok és képviselők „parlamenti
képviselők pártjai”, amelyeknek tagságuk, külső országos szervezeteik nem
voltak, de ezeket a pártszerveződéseket túlhaladta az idő. Az állampártok,
amelyek beépültek, sőt összefonódtak az állami-közhatalmi szerrezetekkel, éppen
ezen sajátosságuk, etatizált funkciójuk miatt nem tekinthetők a szó szigorú
értelmében pártoknak.
Az, hogy a pártok az állami szervezeti
rendszeren kívül szerveződnek és működnek, nem jelenti azt, hogy az állami
alkalmazottak bizonyos körei ne lehetnének a
pártoknak tagjai. Az állami
alkalmazottak meghatározott köreihez tartozók — országonként nagyon eltérő
szabályok alapján — nem lehetnek pártok tagjai. Általában nem lehetnek pártok
tagjai: a bírák, az ügyészek, a hadsereg hivatásos tagjai. Az viszont szinte
mindenhol kizárt — az állampártokat leszámítva —, hogy az állami vagy nem
állami munkahelyeken (vállalatokban, oktatási, kulturális stb. intézményekben)
pártalapszervezetek működjenek. A pártok tehát tipikusan nem állami, az állami
(és más) munkahelyeken kívül szerveződő és működő politikai szervezetek.
2. A pártok nem rendelkeznek közhatalmi
jogosítványokkal. A pártok nem hozhatnak az állampolgárokra általánosan kötelező
vagy egyedi kötelező határozatokat, jogi normákat, döntéseket. Nem rendelkeznek
állami kényszerítő erővel és szervezettel, nem alkalmazhatnak büntető személyi,
anyagi jellegű szankciókat még saját tagjaikkal szemben sem. A kormányzó pártok
vezetői, vezető testületei sem kötelezhetik a kormányzati-miniszteriális szervezeteket
pártdöntések végrehajtására közvetlenül, csak a parlament, a kormány és azok
bizottságai, a minisztériumok döntésein keresztül — tehát pártdöntéseket állami
döntésekké alakítva — érvényesíthetik akaratukat. Az állampolgárokra
általánosan kötelező állami döntéshozatali kényszerítő hatalom és a „legális
erőszak monopóliuma” (M. Weber) nem illeti meg a politikai pártokat. A
közhatalmi funkciókat közvetlenül ellátó pártok (az állampártok) elveszítik
párt jellegüket.
3. A pártoknak önkéntes alapon szervezett és
nyilvántartott tagságuk van. A pártba be- vagy kilépés szabad egyéni akarat
elhatározáson alapul. A pártba belépést a párt programjának, alapszabályának,
általános dokumentumainak az elfogadásán túl más feltételekhez általában nem
kötik. A pártoknak „kollektív tagsága” vagy „kötelező tagsága” nem lehet,
amikor
is egy-egy vallási, etnikai csoport, munkahelyi kollektíva, szakmai
csoport tagjai — egyéni csatlakozó nyilatkozat nélkül — valamely pártnak a
tagjává válnak. A modern pártokra vonatkozó jogszabályok, vagy gyakorlat mindenhol
tiltja a kollektív, a kötelező, vagy az ún. titkos tagságot. A párttagság
nyilvántartása a pártok belső — gyakran titkosan kezelt —, ügye, amelynek
jelentősége akkor nő meg, ha az állami költségvetésből juttatott támogatás a
taglétszámhoz igazodik. Ez általában átmeneti megoldás, de Magyarországon is
volt rá példa az átmenet évében, 1989-90-ben, az első szabad választásokig. A
pártok állami támogatását egyébként általában a választásokon elért
eredményeikhez kötik, és ennek alapján részesülnek állami támogatásban.
4. A pártok tevékenysége, belső felépítése és
szervezete, működésének jellege és területe jogilag nem szabályozott. Azokban
az országokban, ahol önálló párttörvények vannak (pl. Német Köztársaság,
Spanyolország, Törökország, Lengyelország), de azokban is, ahol az általános
egyesülési-egyesületi törvények vonatkoznak a pártokra is, legfeljebb a pártok
alakításának, nyilvántartásba vételének, gazdálkodásának általános feltételeit
és tevékenységük tekintetében bizonyos korlátokat (pl. nem folytathatnak
nyereségre törekvő gazdasági tevékenységet, tilos a kizárólagos hatalomra
törekvés, tilos titkos adományok elfogadása stb.) határoznak meg. A pártok
tevékenysége, gazdálkodásuk csak annyiban szabályozottak, amennyi az általános
törvényességi ellenőrzéshez szükséges, és az is csak törvényben szabályozható.
A pártok számára politikai működésük, szervezeti felépítésük, a párttagok jogai
és kötelességei vonatkozásában egyébként a jogszabályok semmilyen előírást nem
tartalmazhatnak.
5. A pártoknak általuk kidolgozott saját programjuk,
ideológiájuk, értékrendjük van. Ezek általában írott dokumentumokban
találhatók, de nem feltétlenül. A párt dokumentumaiban megfogalmazott
programok, ideológiai tételek, politikai értékek és értékelések a párttagok
szellemi-politikai integrálásának eszközei.
6. A pártoknak jelölt- és listaállítási joguk van az
országos és a helyi állami-képviseleti választásokon. Természetesen, a
választásokon pártokon kívüli jelöltek vagy más szervezetek, mozgalmak által
támogatott jelöltek is indulhatnak, de a pártok életében a legfontosabb esemény
a jelöltállítás, a jelöltek versenye a képviseleti mandátumokért.
7. A modern pártok szervezett pártok. A párt
racionálisan megszervezett és hierarchizált gépezet, amelyben érvényesítik
(legalábbis törekednek rá) a munkamegosztás s a koordinálás szervezési elveit,
valamilyen módon szabályozzák és ötvözik az egyszemélyi és testületi vezetést,
a pártalkalmazottak és a vezetők szigorú alá-fölé rendeltségi viszonyban
működnek, felépítésük tehát hierarchikus.
További kivonatok a következőről A politikai pártok általános vonásai