"Ember küzdj,
és bízva bízzál" Aktuális ez a mondat újra,
hiszen a mai, XXI. századi Magyarországon a küzdelem mindennapos, a bizalom pedig hiánycikk. Családok százai, talán ezrei is naponta küzdelemmel indulnak munkába, hiszen a munka is ritka, a jól fizetett munka pedig
csak álom. Családfenntartó apák és anyák, s olykor csak egyikük -és már az is nagy öröm-, hiszen nem ritka az sem,
hogy mindketten a segélyt várva és egymást nézve esténként csak az üres asztalt ülik körül, szóval ezek az emberek ledolgozva havi 160 órát, -meg ki tudja még feketén és főleg ingyen mennyit- amikor felveszik a fizetésüket, többnyire csak a minimálbért, akkor eluralkodik rajtuk a reménytelenség érzése, hiszen a pénz semmire sem elég. Talán kitelnek a számlák, de enni is kell, olykor a kinőtt cipőt, ruhát is pótolni kellene a gyereknek, és nagyon gyakran csak egy-egy számla árából futja minderre. Ez a magyar valóság, ahol emberek szemet hunyva ezek felett, mosolyogva nyilatkoznak, hogy minden rendben, és a "nép, az istenadta nép" jól fogadta a vizitdíjat, az áfaemelést, a megszorításokat, stb., mintha lehetett volna választani, mintha mi kértük volna, s hogy van még
egy lyuk a nadrágszíjon, s van még rajtunk felesleges, sőt terhes bőr, -mert hús már alig- amitől meg kell minket fosztani, meg lehet minket menteni. Nem jár már gyermekcipőben a magyar nép, de ahol az emberek csak ügyeskedések és kiskapuzások árán jutnak előre, ott mindig lesz olyan, aki többet vár és akar az élettől, mint az aktuális vezetés által megengedett létminimum, ami sosem érvényes azokra, akik ezeket a minimális szükséglet definiciókat olyan szépen és főleg jól megfizetve megfogalmazzák. Hazánk mióta csak létezik az egyenlőek, és az egyenlőbbek országa, az az ország, ahol a kötelesség csak a "kiszolgáló réteg" szótárába lett benyomtatva, a JOG pedig ki lett felejtve. Hangoztatva vannak a jogok, hiszen a képmutatás hazájában a nagyhangúak olykor, ha érdekeik megkívánják, akkor mellüket verve, maguk mellé rángatva egy-egy szerencsétlent, fennen hangoztatják a "jogsértés" kifejezést, aztán élnek tovább abban a hitben, hogy szolgálták a közt, a jót és mindazt, amiről Ők úgy gondolták, ez kell a népnek, ettől lett pár százezerrel több a megtakarítási számlájukon, s a szerencsétlen akkortól már csak nyűg, púp a háton, akit aztán a jól megfizetett szélesvállúak könnyen jobb belátásra bírnak, tehát marad minden a régiben. Kipusztultak kis hazánkból a Petőfik, akik háttér nélkül is ki mertek állni vélt jogaikért, és írmagja sincs már annak a Szent Istvánnak, aki önnön vérével szembeszállt, hogy jövője legyen a magyar népnek. Ki tudja vajon, ha akkor benézhetett volna Petőfi, vagy épp királyunk egy képzeletbeli ablakon, és mindazt láthatta volna amit a mai, általunk a helyére ültetett politikus, hangzatos szavak mögé bújva reform néven művel, akkor nem cselekedett volna e másként, hiszen legyünk bármily realisták, tagadjuk bárhogy Isten létezését, azért valami tanulságot hordozott magában az elmúlt 1100 esztendő: Cselekedet nélkül a legszebb szavak is csak elszállnak, a legnemesebb eszmék is üres foszlányok, amit minden meggyőződés nélkül elmondanak, és nem láttuk meg azt az elemi igazságot, hogy nem szabad elhinni mindent, főleg annak nem aki minden racionális gondolatot nélkülözve győzköd minket a lehetetlenről.
mert ha végiggondoljuk, és akarunk látni, akkor nem lehet átverni 10 millió embert, az nem lehet, hogy nincs köztünk egy sem, aki ki meri mondani, hogy így nem lehet igaz, ahogy azt velünk akarják elhitetni. Mind Petőfi, mind Szent István királyunk értetlenül rázná a fejét, nem egy eszement népért tette amit tett, hanem azért mert bízott ebben a nemzetben. Bízott az életképességében, bízott a találékonyságában és főként abban, hogy egy ilyen nép amely ennyi akaraterőt, ennyi józan paraszti észt tud mozgósítani, ha kell, egy ilyen nép nem hullhat a süllyesztőbe, egy ilyen népet nem lehet az orránál fogva vezetni! Ma amikor a hírek eljutnak mindenkihez, valóban megtörténhetettaz, ami precedens nélküli nemcsak Magyarországon, mert ha bárhol Európában egy választási győzelmet nyert politikus vállat vonva jelentené be, hogy hazugságok árán őrizte meg a pozícióját, bármelyik nép egy emberként söpörte volna el, mint a szemetet, amit nem tűrünk. Amikor ez elhangzott egész Európa lélegzetvisszafojtva várta mit reagál ebben a helyzetben a hirtelenségéről közismert magyar, és katarzis hiányában ereszthetett le, hiszen ez a nép oly mértékben nem méltó utódja sem Petőfinek, sem Szent István királynak, ami példátlan a történelemben. "Ember küzdj..!..mert ha nincs küzdelem, akkor cél sincs, és ha nincs célja ennek az országnak, akkor maradunk az ügyeskedők országa, ahol minden számonkérés nélkül tehet bárki bármit, amihez csak mersze van, hiszen nem akad ember, akinek lenne bármiféle erkölcsi jogalapja a számonkérésre, mert ugyan milyen bíróság az amelyik számonkéri az éhezőt az ellopott kenyér miatt, amiért megdolgozott ugyan, mégsem futotta rá?! A magyar Alkotmány szerint minden magyar embernek joga van dolgozni, csak arra nem tér ki az alkotmány, hogy mit tegyen az a magyar, aki a munkája ellenére is éhezik! Mert igenis éhezik az, aki dolgozik és mégis kilátástalannak látja a jövőt, mert a kenyér csak forog a szájban, íz nélkül, mert a cél már régen nem nagy álmok megvalósítása, csak a mindennapok túlélése. Olyan vegetáció, ami arról szól, hogy nem a gyarapodásért élünk, hanem azért hogy eleget tegyünk a felénk támasztott elvárásoknak, amik sárga papírokon érkeznek hozzánk, és ami hónapról hónapra több. Mert büszke ember a magyar, akkor tud a szomszédja szemébe nézni szégyenkezés nélkül, ha nem sorakoznak homloka mögött a teljesítetlen ígéretek és elvárások. Mégis tehetetlenek vagyunk, hiszen dolgozunk, és dolgoznánk többet, ha lenne hol, és meg akarnánk felelni olyan embereknek, akik látszólag az eszünkre építve, észérveket sorakoztatva magyarázzák a ránk rótt terheket, miközben kontroll nélkül költik mindazt a pénzt, amit előtte jól megmagyarázva a mi zsebünkből vettek ki, netán még azt is elvárva, hogy a megértés mellett még bólogassunk is, hiszen mindez szükséges azért, hogy én még boldogabb, még nyugodtabb polgára legyek egy olyan Európának, ahol mi mindig csak lemaradt utolsók vagyunk, s leszünk. "Bízva bízz..!..mást már nem tehetsz, a döntési jogod csak illuzió. Mert hiszen elmondják, mi döntöttünk, de tudtuk mi, hogy mi mellett voksoltunk? Nem "HAZUDOK" felirattal a homlokukon győztek meg minket, hogy a kezünkben és a döntéseinkben van a jövőd! Hanem nyíltan a szemünkbe nézve, minden zavar nélkül, hogy vakon követtük őket oda, ahonnan csak nekik volt jegyük visszafelé! Mi maradt az egyszerű magyarnak? Az a küzdelem, ami újra példátlan összefogást igényel, és amire minden jel szerint teljességgel képtelenek vagyunk. -A szerző nem tagja egyik pártnak sem, és nem híve sem jobb-, sem balodali eszméknek-
További kivonatok a következőről Lázadok