Rozmaringos - olajbogyós kenyér
Ahogy egy híres képtárban a festményeket, éppen úgy tudom
hosszasan nézegetni és önfeledt áhitattal gusztálgatni egy-egy jobb péküzletben
a polcokon sorakozó, illatozó finomságokat. Amikor először látogattam meg
Ildót, legjobb gyerekkori barátnőmet -aki svéd férjével évek óta él Bázel
mellett- és egyik nap átvitt Franciaországba, hogy megmutassa kedvenc pékséget,
akkor láttam életemben először rozmaringos kenyeret. Mit mondjak, szerelem volt
első látásra.
Hozzávalók:
7
gramm szárított élesztő
4
evőkanál + 3 deci meleg víz
1
evőkanál olívaolaj
1
evőkanál só
1
teáskanál frissen őrölt bors
2
teáskanál cukor
1
evőkanál apróra vágott, friss rozmaring
50
deka + esetleg még 5 deka liszt (rétes lisztet szoktam használni, de sütöttem
már kenyeret finom lisztből is: ennyit a mai lisztek minőségéről)
5
deka magozott, fekete olajbogyó
olaj
a tál kikenéséhez
liszt
a gyúródeszka megszórásához
1
tojássárga + 1 teáskanál víz a tészta megkenéséhez
Beleszórom
a szárított élesztőt egy nagy tálba és simára keverem 4 evőkanál meleg vízzel.
Kimérek
3 deci meleg vízet, hozzálöttyintem az olívaolajat, belekeverem a sót, tekerek
hozzá frissen őrölt borsot, hozzákeverem a cukrot és beleszórom az apróra
vágott, friss rozmaringot is. Ezt a kevercset aztán fakanállal hozzákeverem az
addigra már kicsit felhabosodott élesztős vízhez.
Utána
fakanálról dagasztókarú kézirobotgépre váltok és a lassú fokozatra kapcsolt
géppel folyamatosan kevergetve apránként beledolgozom a folyadékba a mikroban
meglangyosított réteslisztet.
Jön
a dagasztás, dolgozzon a nagyobb fokozatra kapcsolt gép úgy 6-7 percig, amíg
fényesen sima és lyukacsos lesz a se túl kemény, se túl lágy tészta. Ha épp úgy
látom - és ez kizárólag a liszttől függ-, akkor még szórok bele úgy 5 dekányit.
Ha
ezzel megvagyok, akkor leteszem a gépet és rászórom a tésztára a
lecsöpögtetett, apróra vágott olajbogyót. Aztán saját két kis kezemmel még 2
percig tovább dagasztom a kenyértésztát, hogy jó alaposan beledolgozzam az
olajbogyódarabkákat.
Kiolajozok
vékonyan egy nagy tálat és belehempergetem a tésztát, hogy mindenhol
megpuszilja az olaj, majd rányomogatok a tészta tetejére egy darabka folpackot,
hogy ne száradjon ki.
Aztán
vagy mehet a hűtőbe éjszakázni vagy ha kint hagyom és 45-60 perc múlva, mikor
már duplájára nőtt, akkor ököllel finoman rácsapdosok, hogy a ducira puffadt
tészta kilehelje a lelkét: esküszöm, pont ilyen hangot ad.
Lisztezett
deszkán 1 perc alatt gyorsan átgyúrom a tésztát, utána veknire formázom
(lemértem a múltkor, 23 cm X 12 cm nagyságú, enyhén ovális alakú lett) és
réteszem egy vékonyan megolajozott sütőlapra. Egy konyharuhával letakarom a
csinos kis veknimet és hagyom, hogy fél óra alatt újra a duplájára keljen.
Amíg
növöget, addig előmelegítem a sütőt 200 C-ra (gázsütőn 6-os fokozat).
Mikor
már szép méretes, akkor elkeverem a tojássárgáját egy kis vízzel, lekenem vele
a kenyeret -ha valaki gondolja, néhány apróbb, nem túl mély vágást ejthet is a
felületén- és 45 perc alatt megsütöm.
Ha
kész van -az alját, ha megkocogtatjuk, akkor kongó hangot ad ilyenkor-, akkor
az aranybarna, illatos és ropogós kérgű büszkeségemet rácsra teszem, hogy
alul-felül jól ki tudjon hűlni.
1
vekni lesz belőle.