A csontok közötti összeköttetések (Általános izülettan)
A csontvázat felépítő csontokat részben aránylag rögzített, részben mozgékony összeköttetések fűzik egybe. Ezek az összeköttetések lehetnek egyszerű, egységes szerkezetűek, de gyakrabban bonyolult felépítésű és működésű szervek. Az anatómiának a csontok ezen összeköttetéseit rendszerbe foglaló ágazata a
syndesmologia (ízület- és szalagtan). Ha az egymással összekötött csontok anyaga folyamatosan - bár más szövet közbevetésével - megy át egymásba, akkor folytonos vagy folyamatos összeköttetésről (
synarthrosis) beszélünk, ha pedig az összekötött csontok állománya között nincs anyagfolytonosság, hanem helyette rés mutatkozik, akkor ízületről (
diarthrosis vagy
articulatio) szólunk.
Folyamatos csontösszeköttetések (synarthroses)
Az anyag folytonosságának megszakítása nélkül összekötött csontok esetében az összekötő anyag mineműsége szerint megkülönböztetünk:
-
syndesmosist, azaz szalagos csontösszeköttetést;
-
synchondrosist, vagyis porcos csontösszeköttetést;
-
synostosist, vagyis csontos egybeforradást.
Syndesmosisnak nevezzük két vagy esetleg több csont szalagos összekapcsolását. Nem minden szalagos összeköttetés nevezhető azonban syndesmosisnak. Ha a szalag csupán alkotórésze más bonyolultabb szerkezetű összeköttetéseknek, akkor az összeköttetés nem syndesmosis. Ugyancsak nem szoktuk syndesmosisnak nevezni azt sem, amikor két egymástól aránylag távol eső csontot hosszabb szalag köt össze. Syndesmosison tehát csupán azokat a szalag vagy szalagok közbevetésével, a váz anyagfolytonosságának megszakítása nélkül létrejött csontösszeköttetéseket értjük, amelyekben a csontokat a szalagok valóban szorosan egymáshoz rögzítik. Ilyen syndesmosis tartja össze pl. a lábszár két alsó csontvégét (
syndesmosis tibiofibularis) vagy kulcscsontot a lapocka hollócsőr nyúlványával (
syndesmosis coracoclavicularis). A syndesmosisok közé soroljuk azokat a csontösszeköttetéseket, amelyek esetében a csontok rendkívül pontosan egybeillesztett szélei vagy felszínei között fennmaradó hajszálfinom hasadékot nem szabad szemmel látható szalagok, hanem csupán mikroszkópi értelemben vett, többé vagy kevésbé rostos kötőszövet tölti ki. Ilyen eset pl. a fogak gyökereinek rögzülése az állcsontok fogmedri gödreiben, amely lényegében beékelődés (
gomphosis), ahol a két csontos rész egybetartását maga a beékelődés (mint fába bevert szeget) és a rést áthidaló mikroszkópi, de összességükben nagyon erős rostos kötőszövet együttesen biztosítja. A syndesmosis másik formája a koponyacsontok varratos egybeilleszkedése (
sutura). Ennek három fajtáját különböztetjük meg: fogazott varratot (
sutura serrata), sima varratot (
sutura plana) és pikkelyvarratot (
sutura squamosa). Érthető, hogy a fogazott varratszélek egybeilleszkedése mellett a közbülső kötőszöveti rostoknak nem sok szerepük van a csontok egybetartásában. Sima varrat csak a vékony arckoponyacsontok között fordul elő, ahol nagyobb mechanikai megterhelés normálisan nem fordul elő. A pikkelyvarratnál a ferdén elmetszett csontszélek halpikkelyszerűen illeszkednek egymásra oly módon, hogy a szóba jöhető mechanikai behatások a két, ferdén elfekvő csontszéli felszínt épp összenyomják (lásd halántékcsont pikkely felfekvését a falcsontra).
Synchondrosison azt az összeköttetést értjük, amelyben a csontokat közéjük ékelődő porc köti össze folyamatosan. Legjellemzőbb példái a csigolyatesteket összekötő csigolyaközti porckorongok. Több synchondrosist találunk még a koponya alapján, amelyek az egyes koponyacsontok közötti hézagokat töltik ki. Üvegporcból állnak, ellentétben a sokoldalú mechanikai megterhelésnek (nyomás, húzás, elcsavarás és ennek folytán ún. “nyíró” erőknek kitett csigolyaközti porckorongokkal, amelyek rostos porcból épülnek fel.
A synchondrosisok közül több nem maradandó, hanem később összecsontosodik. Ilyen értelemben minden epiphysisporc synchondrosisnak volna mondható, mégsem nevezzük annak. Igazi synchondrosis az, amely a koponya növekedésének végével rendszeresen elcsontosodik (16-18. év): a
synchondrosis sphenooccipitalis.
Ha a synchondrosis porcában rés támad - mint pl. a szeméremcsontok symphysisében -, akkor ez átmenet a valódi ízület felé, és
hemidiarthrosisnak is szokták mondani.
Synchondrosisok az összekötött csontoknak minimális, de működési szempontból (lásd pl. a csigolyaközti porckorongok esetében) mégis fontos mozgási lehetőséget engednek meg. Ez azonban minden synchondrosis esetében más lévén, inkább az összeköttetések részletes leírása során tárgyalható.
Synostosis. Két vagy több, eredetileg különálló csont összecsontosodása. Ez esetben konvenció kérdése, hogy mikor tekintjük a több részből összenőtt csontot egy vagy több csontnak. Pl. a medencecsont csak a növekedés során csontosodik össze három részből; hasonlóképpen a keresztcsont öt keresztcsonti csigolya összecsontosodásából áll elő, mégis mindkettőt egységes csontként írjuk le. Ezzel szemben a koponya nyakszirtcsontja és ékcsontja, bár az előbbiekhez viszonyítva nem sokkal később szintén összecsontosodik a synchondrosis sphenooccipitalis helyén, mégis két különálló csontként kerül leírásra. Nagyrészt attól függ ez, hogy egyszerűbb-e egységes képződményként vagy pedig különállóként felfogni és leírni az összecsontosodott részeket. Mindenesetre a legtöbb synostosis azt megelőzően synchondrosis volt. Igaz, idősebb korban a kötőszövetes telepből fejlődött csontok (koponyatető csontjai) is összecsontosodnak, ezt azonban - mint nem jellemző és rendszeres jelenséget - inkább öregkori elváltozásnak tekintjük. Kivétel a homlokcsont pikkelyrészének két félből, a homlokvarrat megszűnésével már a korai gyermekkorban való összecsontosodása. Az arckoponyacsontok többsége és a halántékcsont két vagy több porcos és kötőszöveti telep összeolvadásából származik.
Megszakított csontösszeköttetések (articulationes)
Az ízület az eddig tárgyalt csontösszeköttetésektől élesen különbözik annyiban, hogy az összeköttetésben álló porccal borított csontfelszínek között rés, azaz anyagfolytonosság-megszakítás van. Az összeköttetést a szemben álló csontrészek széleit összekötő hártyaszerű ízületi tok és szalagok hozzák létre. Az ízület ennek megfelelően önmagában lezárt szerkezeti és működési egység, tehát szerv; anatómiai nómenklatúrai neve:
articulatio.
További kivonatok a következőről A csontok közötti összeköttetések (Általános izülettan)