• Előfizetés
  • ‎Mi az a Shvoong?‎
  • Bejelentkezés
    Bejelentkezés
    Jelszó megjegyzése Elfelejtette a jelszót?

Foglalja össze az emberi tudást a Shvoong-on

.

.

DÖNTŐ BIZONYÍTÉK

írta : ValySalt    

Szerző: dr. Neil Nedley
Laikusok számára is tökéletesen érthető egészségügyi könyv, amely megdöbbentő bizonyítékokkal szolgál a különféle
- többek között pl. a rák - betegségekről, azok kialakulásáról, miértjéről és hogyanjáról.

Ez az a könyv, amely elsősorban MEGELŐZÉSSEL  kíván gyógyítani. Épp ezért kevésbé népszerű az orvosok körében , hiszen a betegség mindig sokkal jövedelmezőbb - lásd még: dr. Lenkey Gábor: CENZÚRÁZOTT EGÉSZSÉG  című fergeteges művét - mint az egészség.
Az író nem "egészségügyis" családból származik. Édesapja hosszú éveken keresztül gépészmérnökként autókat tervezett a General Motors részére. Egy fiú számára adott és nyitott lett volna a szakma és a pálya!
Hanem egyszer nagyon megbetegedett az apja, s ahelyett, hogy orvostól orvosig járt ovlna, minden pénzét magára költötte volna, inkább az életvitelét változtatta meg: hála az új táplálkozási szokásainak, és testgyakorlásának, gyengülő fizikai állapota méhány hónap után rendkívül egészségessé változott.
Dr. Nedley érdeklődését ez fordította az orvoslás irányába.
Jelenleg főállású praktizáló belgyógyász. Szaktrülete a szívgyógyászat, a gyomor- és bélgyógyászat, a válságkezelés és a megelőző orvoslás.
A könyv létjogosultségát jól mutatja az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egyik megjegyzése:
"A fejlődő országokban az életmóddal összefüggő betegséged (az étrendet, alkoholfogyaszást , dohányzást és a fizikai aktivitás szintjét is beleértve) szolgáltatlnak magyarázatot a legtöbb megbetegedésre és elhalálozásra."

A könyv célja:
-az életmódtényezők egészségre gyakorolt hatásának bemutatása
-megértesse: a betegségek kezelhetők életmódváltoztatással (vagyis gyógyszerek és mellékhatások nélkül)
-az ismereteket tudományos kutatásokra lapozza, s ötvözze az időtlen bibliai elvekkel, ezáltal megnyugvást adjon , növelje az emberek életszeretetét.
-tanítson kicsiket és nagyokat egyaránt.
Jól szemlélteti a könyvben olvasható Belloc-Breslow-féle 7 egészségtényező a várható élethosszra vonatkozó fölsorolása azt, mire épül e mű:
1.7-8 óra alvás naponta
2.Nassolás kizárva! Kell a gyomornak idő, míg a főétkezések tartalmát megemészti, s utána pihen.
3.Rendszeres reggelizés. Lehetőlet édes és gyümölcs, mert ez megadja a napi induló energiát és vitaminforrást. (Ajánlom Bokor Katalin könyveit. Ha beírja Shvoong-böngészőjébe e nevet, kiad két művének összefoglalóját is)
4.Testmozgás.
5.Vigyázunk a testsúlyunkra.
6.Keveset vagy egyáltalán ne fogyasszunk alkoholt.
7.Ne dohányozzunk! Látta már egy dohányos ember tüdejét?! Förtelmes!!!!
A könyv ír még az AIDS-ről is, valamint arról, hogyan küzdjünk rossz szokásaink ellen.
A több, mint 500 oldalas mű egyszerűen LETEHETETLEN!!!
E témához szervesen kapcsolódnak az alábbi linkek is:
Kiadás kelte: január 17, 2008
Értékelje ezt a kivonatot. : 1 2 3 4 5

Bookmark & share this post

.