A TÁRSADALOM VISZONYA AZ IDŐSEKHEZ
Az idős ember helyzete, a család és társadalom viszonyulása koronként és kultúránként változó. Volt időszak, amikor a fizikai erő, a munkaképesség elvesztésével az idős ember nyűgöt, felesleget jelentett a család és a társadalom számára, de volt ahol éppen a hosszú élet során szerzett tapasztalatok miatt különösen megbecsülték őket. Japánban még a múlt században is előfordult, hogy az idős embert felvitték a hegyekbe és ott sorsára hagyták, de az sem volt ritka eset, hogy az öregek tanácsa gyakorolta a hatalmat, pl. a 28 tagú geruzia Athénben vagy a római senatus.
Az ókorban Herakleitos, Galenus műveikben már tagadták az öregedés gyógyíthatatlan betegségként való szemléletét - ezzel megrajzolták a geriátria előképét.
Canstatt 1839-ben megjelent " A magas életkor betegségeiről és azok gyógyításáról" című munkája a geriátria alapköve, első ízben foglalja össze az időskori betegségeket.
A geriátria mint elnevezés Naschertől származik 1914-ből: monográfiája nemcsak az öregkori betegségeket tárgyalja, de a környezet befolyására is utal.
Stieglitz 1943-ban megjelent munkájában a geriátrián már egy speciális szakágazatot ért, sokan őt tekintik a "szociális gerontológia" megteremtőjének.
Ch. Müller a svájci Wille 1873-ban megjelent könyvét tartja a gerontopszichiátria tudományosan megirt kezdeményének. Itt már értékes megállapításokat találunk az időskori demenciális állapotokról.
A gerontológia igazi kibontakozásának kezdetét Ciompi a XX. századra - a két világháború közötti, illetve a második világháborút követő évekre teszi.
Ebben az időszakban indult jelentős fejlődésnek ez a szakágazat, aminek elsődleges oka az, hogy az egészségügyi és a szociális ellátás javulásával jelentősen megnövekedett az időskorúak száma, másrészt az időskor problémáinak kezelésében a pozitív szemlélet vette át az uralkodó szerepet.
Napjainkban a környezetünkben élő idősekért felelősséget érzünk, de annyira felgyorsult a világ körülöttünk, és annyira nagy a fiatalok számára a lemaradás – munkanélküliség, elmagányosodás, migráció – veszélye is, hogy szinte mindennapi teherré válik az idősekkel való foglalkozás. Szeretet és vonzalom az egyik oldalon, míg visszahúzás, a terhek kínzó megélése, tehetetlenség a másik oldalon. A nagycsaládok felbomlásával, a kétkeresős családmodell kialakulásával gyakorlatilag nagyon sok esetben megoldhatatlan feladat az idős ember családon belüli gondozása, ellátása – főleg ha testi, vagy pszichés megbetegedésben is szenved, aminek következtében önellátásra részben vagy egészben képtelenné válik. Századunk elvi öregtiszteletének ellentmond az a tény is, hogy a rohamléptekkel fejlődő tudomány és technika mellett a megszerzett tapasztalat egyre csökkenő értéket képvisel, hiszen a megtanult, begyakorolt ismeretanyag rövid időn belül elévül, és újabb ismeretek megszerzése válik szükségessé. Ezt azonban az idősödő ember gyakorta már nem képes megszerezni. Ezt a tényt tükrözik azok az álláshirdetések is, melyek 35-45 évben jelölik meg az állás betöltéséhez szükséges felső korhatárt.
Megfelelő intézkedések – egészségügy, szociálpolitika, családpolitika, az egészségügyi és szociális ellátó rendszerek fejlesztése, reformálása és a források áttekintése, szükséges módosítása nélkül súlyos konfliktusok keletkezhetnek.