.
Cseresznye, az Istenek eledele
Már az ókorban termesztették az „Istenek eledelét”. A legenda szerint Lucullus hadvezér vitt először
egy nagyobb szemű fajtát a perzsa hadjáratról Rómába (i.e. 64-ben). Katonái nagyon megszerették a szomjoltó gyümölcsöt. A nemesített fajták a török uralom idején terjedtek el. A Távol-Keleten a virágzásához kötődik a japánok tavaszköszöntő ünnepe.
A nyár első gyümölcse, tele van jótékony hatással. Közel ezer fajtája van.
A fajták a nevüket településekről-területről, névadó hírességről vagy jellegzetességről kapták.
Kalóriában szegény, vitaminban gazdag!
Hamar megromlik. Ép, foltmentes, kemény és fényes héjú legyen, szárral együtt vegyük le, mert úgy lassabban romlik. Frissességét a szár élénkzöld színén láthatjuk. Maximum egy hétig áll el hűtőszekrényben, mosatlanul és kiterítve. Ne nyomódjanak egymáshoz szemek! Ha nagyobb mennyiséget vásárolunk, fagyasszuk le!
Frissen a legjobb, de lefagyaszthatjuk, főzhetünk belőle lekvárt, készíthetünk kompótot.
Csupa egészség:
78−82 százaléka víz. A természetgyógyászat a vesetisztító, vértisztító gyümölcsök közé sorolja. Bőrújító is, jó a pattanások ellen. Csökkenti a vér húgysavszintjét. Hatásos az ízületi megbetegedésekre, a köszvény megelőzésére. A reumát enyhíti, segít a cukorbetegségben szenvedőknek. Enyhe hashajtó hatása van, ezért szorulással küszködőknek ajánlott a fogyasztása. Szárából tisztító, vízhajtó, méregtelenítő hatású teát készíthetünk.
Alacsony a zsír- és a fehérjetartalma. Sok szénhidrát és növényi rost van benne. Vitaminjai: az A, a B1, a B2, a B6 és a C: így erősíti az immunrendszert, gátolja a daganatos elváltozások, szív - és érrendszeri problémák kialakulását. Sok ásványi anyagot és nyomelemet vehetünk magunkhoz: folsavat, foszfort, kalciumot, káliumot, nátriumot, kobaltot, és kiemelkedően sok vasat. Fogyasztása segíti a fogak és csontok fejlődését, ezért gyerekeknek kifejezetten ajánlott. Káliumtartalma a zavartalan izomműködésért, a normál vérnyomásért, a megfelelő szívritmusért felelős.
A bogyós gyümölcsökben található antocián erősíti és rugalmassá teszi az érfalat, gátolva az érelmeszesedés kialakulását. A cseresznyének gyulladásgátló, fájdalomcsillapító hatása is van. A nátha kezelését is kiegészíti. Minél érettebb a cseresznye, annál édesebb, tehát gyümölcscukor-tartalma annál magasabb.
Kiadás kelte: június 20, 2009
További összefoglalók a következők szerint aranykapocs
More