Az emberek két részre oszthatók.
Az egyik résznek volt már pánikrohama, rosszabb esetben
pánikbeteg lett, a másiknak nem, s bugyuta őrülteknek tartják azokat,
akik erről fecsegnek. Nem kívánok különösebben foglalkozni azon ma még
szerencsés réteggel, akik vígan dalolva veszik a nagy kanyarokat,
mindig minden helyzetben toppon vannak, jó nekik, olykor ronda módon
még irigylem is őket. Csak az az aprócska – s szerintem kivitelezés
szempontjából könnyed – kérésem hozzájuk, hogy csak véleményt ne...jó
tanácsot se…egyáltalán semmit se… Mert nem ildomos. Ez körülbelül olyan
lenne, mint mikor egy férfi ecseteli a szülési fájdalmakat. Fogalma
sincs róla, miről fecseg.
A pánik a lélek betegsége
S mint ilyen nincs az a gyógyszer, ami ezt meggyógyítaná. Miről is
van szó? Arról, hogy olyan dolgokat teszünk, olyan környezetben élünk,
ami önmagunk ellen való. Tesszük azért, hogy jobban becsüljenek, jobban
szeressenek, jobban elfogadjanak. Bármi áron. (Na, ez az ár lesz aztán
a pánik!) Azt hisszük, hogy kevés az, amilyenek vagyunk, hát inkább
szerepeket játszunk, naponta megfeszülünk, naponta erőszakot követünk
el önmagunkkal szemben. A lélek türelmes egy darabig. Várakozik. Hátha észhez térünk,
hátha meggondoljuk magunkat. Érezzük, hogy valami nagyon nincs jól,
sokszor lázadozunk is odabenn, de hangosan ki nem mondanánk-húzzuk
tovább az igát. Rossz a munkahely? Nem merünk változtatni, mert
valamiből élni kell. Vizsgadrukk? A jaj Istenem, mi lesz, ha kirúgnak
gyötrelme? (Mi lenne, majd nekifutunk újból!) Nem működik a
házasságunk, a párkapcsolatunk? Nem lépünk ki belőle, mert félünk
egyedül maradunk.(Eszünkbe sem jut, hogy ebben a sehogyan sem működő
kötelékben már régóta a magány poklát járjuk.) Ahány ember annyiféle
elvárás – s mi csak kapkodjuk a fejünket. Azt érezzük, hogy minden
dolgunk félbe szakad, soha semminek nem jutunk a végére, senkinek nem
vagyunk fontosak, mindenki csak panaszkodik ránk, mert alul
teljesítünk. Csak rakódnak ránk a dolgok, darázsfészekként zsonganak
bennünk a gondolatok, nő a feszültség, elviselhetetlenné fokozódik, s
akkor – tudom, most megbotránkozol – de megváltásként jön a pánikroham!
A pánik, mint a gyógyulás lehetősége
Most aztán jól beintünk mindenkinek, hogy kész vége van! Nem tudunk
közlekedni a lakásban, kimenni az utcára felér a halállal, ha mégis
sikerül, akkor csak járművet ne, ha talán sikerül felszállnunk, akkor
meg embereket ne lássunk, mert magunkból is elegünk van, a boltban túl
sok a polc, a munkahelyen szűk a hely, s még sorolhatnám. Most a
tüneteket mellőzzük, mert hiszek a szavak erejében, s nehogy rosszul
légy itt nekem.
Szóval, megszólal a lelked: figyelj pajtás, nem lesz ez így jó!
Innentől már nem engedem! Elég volt! Most szépen itt maradsz, nem mész
sehova - látom úgyse tudsz-s elmerengünk egy kicsit a dolgokon. Na, mit
csinál ilyenkor a merengés helyett egy profi pánikos? Ahelyett, hogy
végig gondolná –jobb tevékenysége úgysem lévén – mi juttatta idáig,
azon elmélkedik, mikor jön a következő roham. Mert jön, az már tuti,
még a neten is megnézte, s azt olvasta, ezek a rohamok csak
jönnek-mennek, mint felhők az égen. Ráadásul klímaváltozás van, így
elég gyakoriak a felhők. Nem, nem, nem mereng a mi jutatta idáig
probléma körön, elég probléma neki az, hogy figyeli önmagát. Jól
vagyok? Nem vagyok jól? Jön a roham? Mikor jön? S láss csudát, tényleg
jön!
Innentől a fele se tréfa, irány az orvos! Ha jó fej, s nem lett ő
is pánikos a sok pánikostól, jobb esetben hümmög, csóválja a fejét,
lelkiismeretes, nosza, csináljunk meg minden vizsgálatot! Tudod, az
összes szokásos, ami mind-mind negatív! De a profi pánikos nem adja
fel! Még mindig nem mereng azon a problémán, mi juttatta idáig , mert
esetleg ez túl macerás lenne, talán rájönne, mekkora balek volt eddig .
A jó fej és nem pánikos doki aztán rájön, hoppá! Ez egy pánikbeteg,
nosza adjunk neki gyógyszert, boldogságpirula (a kifejezés Szendi
Gábortól ellopva) ettől még afekete rózsa is rózsaszínűvé válik
secperc alatt a páciens fejében. Profi pánikosunk recepttel a kezében
szétnéz a neten, hátha talál valakit, akinek használt az a valami,
amiről a recept szól, s amiről neki sejtelme sincs.
S jönnek a pánikbeteg fórumok!
A tünetek és a forgalomban lévő gyógyszerek teljes tárháza! No, ha
tehetném, leültetném az összes nem pánikos doktor nénit és doktor
bácsit, hogy olvassák el ezeket a fórumokat! Nagy tanulság lenne!
Valami öntudatra ébredés, hogy jaj anyám, miket írok én fel, mikor eme
ragyogó gyógyszerek mellett sem boldogok ezek az emberek! Bár én
mondogatom, hogy jobban vannak, de a csodába ezzel a makacs pánikos
népséggel, ez nem hagyja magát, akármit írok fel, csakazértis! Na, néha
akad olyan, aki helyetted is elmereng, s halkan megjegyzi, hogy
gyógyszer helyett más kéne. Tapogatózni önmagadban – miket is
gyűjtöttél be magadnak, amitől mát pöttyösebb a lelked, mintha
bárányhimlős lennél. Ha már rátaláltál, kapaszkodj bele, mint fuldokló
a mentőövbe, ha nem, ideje útra kelni, s feltérképezni, hol van ez a
fehér holló a sok fekete holló között. Esetleg egyedül is
megpróbálkozhatnál, elvégre mindig kéznél vagy magadnak.
És most merengj!
Azt hiszem, a kortünet a következő alkalomra marad. Mára ennyi is elég volt…
Gergely Zsóka
egy volt profi pánikos