Most jut eszembe
egy sokkal jobb kérdés. Nyelvtan kategória volt, és éppen egy nyelvtanárt izzasztottak a kamerák előtt,
amikor megkérdezték tőle, hogy mi dönti el a szótagok számát… Mi sem egyszerűbb? „A magánhangzók!” - vágtam rá. Ám úgy tűnt, "egyedül" vagyok. A nyelvtanár ugyanis nem tudta. Ekkor kaptam a fejemhez - ilyen emberek végeztek egyetemet és emelt szinten érettségit! Végül eltalálta, bár semmi köze nem volt eszmefuttatásában az igazsághoz, csak szerencséje volt, és a régi magolás egy kis töredéke került felszínre.
Olyan ez
mint az alvás közbeni tanítás, mint amolyan hipnotikus tanítás, ahogy Huxley is leírta, csak sajnos az a baj ezzel, hogy az ember nem tudja, mit is jelent igazán, csupán azt, hogy egyszer valahogy használta, s talán később is úgy kell eljárnia. Tisztára mint az ősember, akinek a kezébe adunk egy kulacsot. Az inni kezd belőle, majd miután kifogy, még mindig szívogatja, mert képtelen felfogni, miféle átok miatt is üres a kulacs (persze észrevenné, hogy üres...).
Kezdett már a műsorvezető is az idegeimre menni. Kérdezte, hogy; „Menjünk tovább?” Aztán mondja, hogy; „ kár megkérdezni, mert eddig mindig ezt mondta…” Ez egy másik világ lehet, ahol a lineáris szál semmit sem mond a nézőknek a „narrátor” szerint, hiszen ha addig a pontig akár egyszer nem mondta volna, akkor már nem azzal a bizonyos játékossal játszanának. Hmm… egyre jobb.
Nyelvtan következik - negyedikes. „Ezzel” szó szófaja - szerintem mutató névmás. Legalábbis ez volt az első megérzésem. De várjuk csak ki!… A válasz jó. Következik az utolsó témakör. Itt el kell mondanom, hogy egy kicsit csaltam. Megnéztem a következő részt, ahol ugyanis elmondták, hogy addig senki sem jutott el odáig, az utolsó kérdésig. Egyszóval, nem volt túl izgalmas már számomra, a negyedikes földrajz minden bizonnyal kedves, jelenlegi játékosunkat ki fogja ejteni.
Aztán elkezdett zavarni maga a műsorvezető az öltözködése. Nem tudom, hogy mi a trend, de a jelek szerint, a tévés műsorokban a szereplők és a csatornák abban versenyeznek szerény véleményem szerint, hogy ki tud hülyébbnél hülyébb ruhákat felvenni.
Összegezve egyetlen dolog nem fér a fejembe a magyarsággal kapcsolatosan, jobban mondva a „divathű” példáinkkal. Mi a fenének majmolunk le minden undorító, néha bugyuta szokást nyugatról, ha egyszer annyi értelmes szerkesztőnk, írónk, tehetségünk van, akik csupán arra várnak, hogy lehetőséget kaphassanak és most nem az eszetlen műsorok szaporítására gondolok, mint például a Csillag Születik,
vagy hasonló.
A végzet kezdetének szélén lébecolunk, miközben a hülyeséget tartjuk magunk elé, mint követendő példát. Őszintén… olyan emberektől várjuk a jelenkor leküzdhetetlen problémáira a megoldást, mint ők? Akik kitalálják ezeket a népbutító sületlen műsorokat? Rendben van, hogy az embereknek szüksége van a pihenésre, a kikapcsolódásra, de milyen áron? Megéri-e feláldozni gondolkodásunkat, ha azt már régen eltemettük magunkban?
Nem, mindenkinek igaza van. Minden vallás legyen tabu, minden logikus szál legyen tiltott, pontosan úgy, ahogy a jelenkori világunkban kezd kialakulni. Elég csupán egy pillantást vetni a hétköznapokra. Mik vannak a tévében? Show műsorok, napi „magazin” szintű programok, amik egyszerűen butítanak, elfordítják az ember agyát a Most-ról. Ez a nagy hiba pedig azt teszi velünk, amit csak egy gyilkos képes. Ez a média terrorjának a mellékterméke, egyre kevesebbet törődünk egymással.
Ha az utcán rosszul lesz valaki, inkább csak (elsétálunk mellette, vagy) abban az esetben segítünk neki, ha feltétlenül szükséges. Ezt bizonyos szinten a kapzsisággal magyarázzák a pszichológusok, de nem így van. A könyörtelen igazság az, hogy így a legegyszerűbb. Eltekinteni attól, amitől csak el lehet és úgy robotolni, mert elszoktunk agyunk kreatív részétől, ami szülte a nagyobb műalkotások elvi alapjait és amik így legtöbbször egy-egy forradalmi találmányhoz vezettek. Ám mi van most? Semmi. Külön utakon jár a kettő (ha valaki jártas az egyikben, az vagy különc, vagy divatmókus), pedig az emberi elme szárnyalása önkénytelenül jár együtt a fantáziával, amiből a mai világ egyre rohamosabb ütemben fogy ki.
Köszönöm a figyelmet!