Brian ugyanazon az éjszakán és hasonló körülmények közt születik, szintén Betlehemben, mint Jézus. És ugyanakkor, ugyanúgy
hal meg. Életük is részben hasonlóan alakul, noha a csetlő-botló, esendő Brian céljai egész mások. Belekeveredik egy Róma-ellenes összeesküvésbe, melynek során részt vesz egy a Pilátus feleségét elrabolni készülő akcióban. A földalatti folyosórendszerben azonban társaival együtt egy másik, hasonló csoportba ütköznek, akik szintén Pilátus feleségét akarják elrabolni. Ahelyett, hogy a két csapat együtt hajtaná végre tervét, összeverekednek, Brian marad egyedül talpon, aki azonban menekülni kényszerül az őrség elől. Mikor elkapják, Pilátus elé kerül, ahonnan azonban könnyen elillan, miközben Pilátus és az őrség egymással van elfoglalva. Menekülés közben az tűnk számára a legjárhatóbb útnak, ha hirtelen, a többi álmessiás közt ős is fellép, mint tanító. Akadnak is követői egy pillanat alatt, annyira, hogy levakarhatatlanok lesznek. Most már nem csak a rómaiak elől menekül, hanem követői elől is. Végül hiába menekül, elfogják újra és besorolják a keresztrefeszítendők közé – Jézussal együtt. Szerelme, Judit, akivel csupán egy éjszakát töltött, és aki inkább vallási hevületből lett az övé, mint igaz szerelemből, már nem tudja megmenteni, hiába engedne el Pilátus egyet a rabok közül a szokás szerint, már késő, mindenki viszi keresztjét a kivégzőhelyre. Ott aztán sokan abban bíznak. Kiszabadítják őket, és Briant majdnem utól is éri a szerencse, vagyis Pilátus megkésett parancsa, hogy Briant engedjék el, de szomszédja szemfülesebb, elsőként vallja, hogy ő Brian, így aztán ő szabadul meg, annak ellenére, hogy később már szabadkozik, : nem ő Brian, csak viccelt. Brian összeesküvőtársai, Judit és édesanyja is kijön hozzá a kereszthez, de senki nem kiszabadítani, hanem búcsúzni. Már épp elkeseredne, mikor Jézus szava közös éneklésbe csap át. A közismert Jézus-történet vicces, sokszor realisztikus feldolgozása.