Az égbolt színét a légköri fényszóródás okozza. Az égbolt légkör nélkül fekete lenne,
csak a Nap és a csillagok látszanának. Ez jól látható pl. a Holdon készült felvételeken. A sztratoszférában közlekedő repülőgép utasai megfigyelhetik, hogyan megy át a repólőgép emelkedésekor az ég világoskék, fényes sugárzása a mélykék, fényszegényebb árnyalatba, s az űrhajósok, ha felszállás közben lehetőségük lenne rá, megfigyelhetnék hogyan változik át fokozatosan az ég színe a koromfeketébe. Ez érthető is, hiszen egyre vékonyabb lesz a szóródást létrehozó gázréteg.
A Nap irányától távolodva egyre jobban hiányzik a
napfény vörös, sárga, zöld komponenséből a Rayleigh-szórás miatt, így az ég kék színűnek látszik. Ez legjobban felhőtlen égen, páraszegény, pormentes levegőben, kevéssel naplemente előtt látható. A kékséget fokozza, hogy az alacsonyan álló Nap sugarai hosszabb utat tesznek meg a sűrűbb levegőben, mint amikor a Nap a zenitben látszik. A látott színek nem tiszta spektrumszínek, hanem a napfény színének, olyan módosulatai, amelyekből a vörös, a sárga és a zöld színek többé-kevésbé hiányzanak. A telitettséget növeli a Földről a légkörbe szórtan vissaverődő napfény újabb szóródása a levegő molekuláin. Csupán a Rayleigh-szórást figyelembe véve az égboltnak ibolyakéknek kellene lennie, hiszen a látható spektrumban az ibolyaszín hullámhossza a legrövidebb. Azonban a levegőnek, különösen pedig a benne levő vízgőznek erős abszorpciója van az ibolyakéket is magában foglaló keskeny intervallumban, ezért elsősorban a szórt fény kék komponense jut le a Föld felszínére.