Az emberek nagyrésze úgy tudja, hogy a
skót szoknya mindig is a skót nép hagyományos viselete volt. Ez persze nem így van.
Meglepő módon feltalálása egy a XIX. századu Skóciában élő
angol úr nevéhez fűződik. Természetesen e ruhadarabnak azért van némi közea skótokhoz, hiszen a gyökerek a skót és ír klánok, családok korai történetéhez nyúlnak vissza. Már a tízdedik században megfogalmazódott a vezetőkben az igény a klánok öltőzeteinek egységesjtésére. Igy jött létre a törzsek formaruhája, amelynek segítségével színekkel, csíkokkal és kockákkal azonosjtani lehetett, hogy a harcosok kikhez tartoznak. Az első kockás anyagokat a takácsok maguk tervezték meg, ebből alakultak ki lassacskán a törzseket megkülönböztető jelzések. Az eredeti ruhák nem csak szoknyából álltak, hanem tartozott hozzájuk még egy kendő is, amelyet a vállon tűztek meg. A szoknya érdekessége egyébként az is, hogy elkészjtéséhez kb. 7,5 méter anyag kell, amelynek súlya pedig 2,5 kg. körül van. Azt is kell még tudni a skót szoknyáról, hogy 1969-ben még a Holdat is megjárta, bár nem lehet tudni, hogy milyen céllal. Állítólag nem dívik a szoknya alá semmilyen alsóneműt felvenni, hiszen egy igazi férfinak elég meleget kell adnia egy ekkora darab anyagnak is. Persze akadnak az emberek között manapság, olyan kételkedők, akik úgy gondolják, hogy ez csak egy szép mese, hiszen Skóciában túl hideg van ahhoz, hogy a férfiak csak így szaladgáljanak az utcákon. De, aki esetleg kételkedik ebben, annak elkell menni Skóciába.