Ingó és
ingatlan. Egyre megy?
Lakás esetén a jövő januárban már hatályos
ingatlanadó legmagasabb
mértéke az önkormányzat által meghatározott értékövezeti leosztás
szerint maximum fél százalék (lakás,
ház, villa, kastély, üdülő,
padlástér stb.) lehet, míg nem lakáscélú (garázs, tároló, műhely,
szerviz, présház stb.)
ingatlanok esetében 1,5%.
A lakások belmagasságának legalább 1,90 méternek kell lennie. A
lakáshoz kapcsolódó fedett és/vagy oldalt zárt erkélyek, teraszok és
tornácok alapterületének 50%-a alapterületnek fog számítani, tehát ezen
négyzetméterek után is fizetni kell majd. Lakások esetében a
pinceszinten kialakított helyiségek alapterületének 70%-át kell a
teljes alapterületbe számítani.
A luxusadóhoz hasonlóan azonban úgynevezett korrekciós tényezőkkel csökkenteni lehet majd az
adó mértékét. Lásd korábbi írásunkat. Minden kereskedelmi egységet üzemeltető, fenntartó személynek is meg kell fizetnie az ingatlanadót.
Azé a föld aki megműveli?
Telkek esetében is a számított érték alapján fogják kivetni az adót,
amely lakáshoz tartozó telekhányad esetén maximum 0,5%, nem lakáscélú
felhasználása során pedig legfeljebb 1,5% lesz. Az adókötelezettség
csak akkor szűnik meg, ha a
telek külterületté minősül, vagy ha a
telket mezőgazdasági tevékenységre használják.Jamrik Levente
További ismertetés a következőről Ingatlanmagazin.hu