Paul Davies, Templeton dijas metafizikus aki több, mint húsz évet szánt arra életéből, hogy kuatassa Isten létezését. Fő
kiindulási gondolta az volt, hogy vajon létrehozhatta e magát a világegyetem, vagy talán valami erőnek köszönheti létezését. Minden esetre fucsa a könyv cime, már csak azért is , mert egy metafizikus irta, akit jobban foglakoztatta a mikróvilág kvantummechanikája, mint az istenről megalkotott dogmák. Kétségtelen, hogy befolyásolta a korunk Einsteinjának Stephen Hawkingnak a világképe. Stephen Hawking állitotta az Utolsó Három Perc müvében, hogy ahhoz hogy megfejtsük, hogyan jöhettett létre a világ, ismernünk kellenne Isten gondolatait.
Paul Davies húszévet kutatott. Igazi szakértője lett a kavantumfizikának. Mégis kutatásai valahol megtorpantak. Végül belátta, hogy a világ keletkezése logikusan csak egy bizonyos pontig vezethető vissza. Ezen felül racionális gondolkodásunk csödöt mond. Egy
misztikus tudásban látja a megoldást, egy olyan tudásban mely sokakat megérintett a történelem során. Érdekes, de személy szerint egyetértek Fred Hoyleal aki az mondta, hogy a világegyetemet kutató tudósokban erősebb az istenhit, mint nagyon sok hivőben. Hát igen. Könnyű megragadni egy almát és azt mondani rá kemény, de nehezebb megmagyarázni, azt, hogy egy igazából puha, atomokból összetett dologot miért érezzük keménynek. Talán , ha sokat elmélkedünk rajta, minket is megérinthet a misztikus tudás, akár Buddhát a füge fa alatt.