Buddha életleirását több alakban
is fellelhetjük. Igayi neve GAUTAMA. Mindez annak kösyönhető, hogz Buddha személzéről szóló leirás csupán halála
után 5oo évvel keletkezett Krisztus Után 1 évszázadban.
Az biztos, hogy létezett, és mai napig mitoszok keringenek körülötte. Sőtt vallásá nőtte ki magát. Buddha anyját Májának hivták. Máját 45 éves korában fehér elefánt alakjában megsyálta az isten. A gyermek születését földrengés és számtalan csoda kisérte. Az újszülőtt állitólag már a hetedik napon beszélni és járni kezdett. Családja mindent megadott neki, óvták minden bajtól. 29 éves lehetett, amikor hosszabb sétákra indult. Útközben ehy öreggel és egy beteggel találkozott, majd halottat is látott. Elgondolkodott ay életről, a halál elkerülhetetlenségéről. Ekkor arra a következtetésre jutott, hogy nem sokat ér az
élet. Elhagyta otthonát, félrevonult a társadalomtól, töprengett és éhezett éveken át. Ennzi
szenvedés után nem csoda, hogy
megvilágosodott benne valami. BUddha jelentése Megvilágosodott. Rájött 1. Az élet szenvedés, 2. Szenvedés oka a vágyakozás, érzéki kivánság. 3.
el kell fojtanunk vagyainkat, hogy boldogok lehessünk. 4. A Nirvanat, igaz boldogságot csak úgy érhetjük el, ha az aranyközéputat választjuk.
További összefoglalók a következőről Buddha új varázsot ad a világnak