Írja meg kivonatát itt!.
A televízió,
az újságok, a kirakatok
is ezt ontják…Ettől
hangos hetek óta minden: Jön a karácsony, vegyen fel hitelt, és tegye boldoggá
szeretteit!!Vajon tényleg ez lenne a megoldás? Sok-sok pénzel lehet boldoggá
tenni azt, kit szeretünk? Erről szólna a karácsony?
A karácsony közeledtével mindenki próbál több időt és
figyelmet szentelni szeretteinek. Hiszen ez az ünnep erről szól, a szeretetről.
Mégis, úgy érzem, hogy az egész egy hatalmas álszentség! Mert hát valljuk be
őszintén, milyen dolog valakire az év két napján odafigyelni és szeretni, míg a
többi napokon „csak úgy” meglenni vele? Elintézzük az egész évi
nem törődésünket vagy kevésbé odafigyelésünket ezzel a két nappal?
azt is
megfigyeltem, hogy az emberek hajlamosak arra, hogy bűntudatukat úgy kompenzálják,
hogy minél értékesebb ajándékkal lepik meg a másikat. Mintha ezzel meg lenne
bocsátva, vagy elnézhető lenne minden. Ne értsen félre senki, nem vagyok
karácsony-ellenes,
de nem hiszem, hogy ennek a tényleg szép ünnepnek erről
kellene szólnia. Pedig akárhogy szépítem a dolgot, erről szól.
Tudom, ez szélsőségnek tűnik, és azt mondom: Akinek nem
inge, ne vegye magára! Hiszen bizonyára a legtöbben, figyelünk egész évben
gyermekeinkre, szüleinkre és házastársunkra is.
Így ez a két nap csak plusz
szeretetözön. Ami jó! Ha tényleg így van. De így van? Vizsgáljuk meg magunkat!
Valóban odafigyeltünk a másikra? Valóban úgy szerettük, ahogy kell? Igen? Az
jó, de akkor minek kell ez a sok drága „figyelmesség”? Mit akarunk vele
kifejezni? Azt, hogy mennyire fontos vagy nekem? Azt a nélkül is tudja az,
akivel olyan a kapcsolatunk.
Van egy kis történetem, nagyon ideillik! Életem legszebb
ajándékáról szól.
Olyan 12-13 éves lehettem, az öcsém pedig, 7-8 éves.
Karácsonyeste, a szalagos magnóból karácsonyi zene szólt, sül a süti, és
csillognak a díszek a fán. Ajándékozás. Mindenki odaadta a másik ajándékát,
amiről tudtuk hol lapul a házban, hiszen már jó előre kinyomoztuk. Tudtam
például, hogy anyu minden évben az ágyneműtartóba dugja el az ajándékot, és mi
gyerekek is felkutattuk egymásét. Észrevettem, hogy a könyvek mögé rejtett
meglepi, nem épp úgy van ott, ahogy én hagytam. Rögtön sejtettem, hogy az
öcskös keze van a dologban. De az ő ajándékát sehol sem leltem. Egy idő után
kezdtem gyanakodni, hogy talán nem is kapok tőle semmit. De nem így történt. A
szekrény tetejéről halászott le egy kis csomagot, ami igencsak viharvert volt.
A masni csálén állt a tetején, de én így is nagyon örültem neki. Átadta, szeme
vidáman, várakozóan csillogott, látszott rajta, hogy mennyire örül annak, hogy
nem tudtam felkutatni az ajándékot. Várakozással teli pillantásai, pedig arról
árulkodtak, hogy nagyon kíváncsi arra, hogy mit szólok hozzá. Kibontottam. Egy
narancs volt benne, amibe egy gyertya volt tűzve. Már biztos jó pár napja elkészíthette, mert a
narancs elkezdett rohadni…
Mégis hihetetlenül örültem neki, hiszen nekem készült.
Szegény öcsémet teljesen lehangolta a dolog, hogy tönkrement az ajándék, de én
annál boldogabb voltam. Nem az számított, hogy mennyit költött rám anyagilag,
hanem, hogy nekem készített valami személyeset, kedveset.
Ezért gondolom azt, hogy nem kell feltétlenül a legdrágább
ajándékot adnunk ahhoz, hogy meggyőzzük róla szeretteinket, hogy mennyire
fontosak számunkra. Sokkal inkább fontos a gesztus és az, ahogy átadjuk. És még
egy fontos dolog. Ne csak karácsonykor figyeljünk a másikra, hanem egész évben!
Apró gesztusokkal, kis figyelmességgel, öleléssel kedves szóval tudatosítsuk
egymásban a ragaszkodásunkat. Így válhat a szeretet ünnepe az év megkoronázásává.
További összefoglalók a következőről A szeretet ünnepe