Az
amerikai Krause Publications minden évben több kategóriában meghirdeti
Az "Év érméje" címet. Az idei évben az esemény az eddigi éveknél nagyobb publicitást kapott. Ez részben az internet terjedésének köszöhető, de még inkább annak, hogy idén először közönségszavazást
is hirdettek. 15 jelölt érme került fel az internetre. Mindegyiknek csak a
tematikus oldala látható és a téma megjelölése, a többi technikai adat, illetve a másik oldal nem. A 15 között két amerikai és két kanadai található, a többi ország
egy-egy éremmel képesíti magát. A szavazás eredményétől függetlenül már nagy sikernek könyvelhető
el, hogy
magyar pénz is bekerült a jelöltek közé. Ez az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmából kibocsátott jubileumi 50 forintos. Ez együtt jelent emg egy jubileumi 500 forintossal. A fém 50-es technikai jellemzői megegyeznek az 1993 óta forgalomban lévő ötvenessel, valamint a névértéket feltüntető oldal éremkép is. A tematikus oldalon a kerecsensólyom helyét foglalja el az Országház látképe előtérben ''56 szimbólumával, a középen lyukas nemzeti zászlóval. Az új érmeoldalt a forgalmi pénzek tematikus oldalaihoz hasonlóan a Pénzverde fővésnöke, számos emlékérem tervezője, Kósa istván tervezte. Az elmúlt évtizedekben már volt magyar siker amerikai versenyeken. Először a hatvanas években, amikor az 1936-as ún. Szent István 5 pengős nyert el első díjat. A "Coin of the Year" pályázaton 1988 volt a legnagyobb siker, amikor három kategóriában (történelmi témájú pénzek, "crown size" kategória és a leginnovatívabb érme) hirdettek magyar győztest. Az idei versenyről az alábbi honlapokon lehet bővebben olvasni: www.numismaster.com, www.penzportal.hu, www.penzvero.hu.
További összefoglalók a következőről Versenyben az "Év érméje" címért