Történelmi helyzetbe került a FIDESZ MPP, (akkor
már MPP). Muszáj
volt a néven változtatni, egyrészt mert liberális pártból jobboldal párttá avanzsált, másrészt a 90 éves Király Béla bácsi (már Ő is meghalt szegény) mindennek volt nevezhető csak fiatalnak nem. Béla bácsiról eszembe jut egy történet,
amit Faludy mesélt „A pokolbéli víg napjaim” című könyvében. Történt, hogy 1950-ben a recski vasútállomáson, a vagonból kiterelt foglyokat rendezni kellett valahogy, és
az egyik ávós rászólt teljesen véletlenül a Béla bácsira, hogy állítsa sorba a foglyokat, és indítsa el a tábor felé őket. Nos a Király Béla elkezdte osztogatni a vezényszavakat, ez viszont nagyon
nem tetszett a taknyosorrú ávósgyereknek, és rászólt, hogyan lehet így vezényelni, mi volt maga civilben cipész?, erre a Béla bácsi hangosan, hogy mindenki hallja, azt válaszolta, jelentem nem, akkor mi, kérdezte a gyerek, vezérkari ezredes válaszolta halálos nyugalommal Béla bácsi.
Na szóval ott tartottam, hogy
Történelmi esély. Nyolc teljes évük volt Orbánéknak, amit aktívan a parlamentben töltöttek, látták a hibákat, fel is rótták mindenkinek, úgy ahogy azt rendes ellenzékinek kell. Aztán ami történt, én nem akartam elhinni. Diktatórikus vezetés, rosszabbnál rosszabb törvények, arrogancia, a demokrácia megnyirbálása, a hatalommal való perverz szerelembe esés, ami már beteges méreteket öltött.
Néhány példa: Lex Répássy (médiatörvény), Torgyán József és Szabadi Béla ámokfutása, a történelmi kisgazdapárt felszalámizása, posta és bányaügyek, Happy-End Kft, vizsgáló-bizottságok megalakításának megakadályozás, a parlamenti ülések számának megkurtítása, az egyházzal való hirtelen nagy-nagy barátság, a szerencsétlen Polt Péter és ezzel együtt az ügyészség tekintélyének sárbatiprása, haverok beemelése a nagy kondér mellé, nemzetárulózás, a nép önhatalmú kisajátítása, lopás, hazugság, csalás.
2002-ben a FIDESZ jobbra el. ELSZALASZTOTTÁK AZT A TÖRTÉNELMI LEHETŐSÉGET, AMIT EGYEDÜLI TISZTA MÚLTTAL RENDELKEZŐ, OKOS FIATALOKKÉNT AZ ÉLETTŐL KAPTAK. Roló le. Az utánuk következő Medgyessy kormány ígéretéhez híven elkezdett osztogatni. Pedagógus, és egészségügyi dolgozók bérének duplájára emelése, nyugdíjak, stb. közben elfogyott a lóvé. Medgyessyt eltávolították. Éjszakákon át fogták a fejüket mit kellene csinálni? Kell egy csapat! Ezt már Minarik is megmondta a régi idők focijában. Találtak egy paprikajancsit, aki talán elviszi a balhét. A paprikajancsiról viszont kiderült, hogy ugyanolyan hatalommániás, mint az ellenzék vezére. Orrán száján dől belőle a hülyeség, ráadásul nem megélhetési politikus mint ellenfele (ugyanis az ország Viktora egész életében nem csinált semmit, csak politikus volt) tele van lével.
Egy dolgot viszont látnunk kell emberek. Amit most az alkotmánybíróság elszúrt, mármint népszavazásra engedte a kérdéseket, és amit előtte kormány szúrt el, mert nem tette költségvetési tényezővé a népszavazásról szóló összegeket, azt a nép, az istenadta nép megszavazta, ki az az ökör aki, fizetni akar? (én). Szóval kedves igennel szavazók: hogy idézzem a klasszikusokat, „elkúrtátok”. Aki olvassa a soraimat, bizonyára, minden felmenőmet emlegetni fogja, és lehülyéz, lekomcsiz, lehazaárulóz, stb. Tudjátok, nem érdekel. Csak egy valamit javaslok, nézzetek egy kicsit a számok mögé, olvassatok egy kis gazdaságpolitikát, makro-mikroökonómiát, tanuljatok gondolkodni. Végeztem.
További összefoglalók a következőről Ha a butaság fájna..., II. rész