ORÁLIS SZEX: Most
pedig lássuk, miként jött létre az orális szex egy adag krumpli ellenében.
A rómaiak számára
a
felláció passzív aktust jelentett, annak a személynek
pedig, aki szopott, dinamikusat. Gyengeséget és alávetettséget jelentett
az orális szex annak a személynek, aki végezte, aki viszont fogadta, annak
az erőt, a hatalmat képviselte. Az Orális nemiség: orális technikák
a nemiség gyakorlásában című könyvében Gershon Legman a római víziót
támasztja alá, azzal érvelve, hogy a felláció szerepe biológiai elvekre
és erotikus szabályokra vezethető vissza, a felláció nyújtja a lehető
legnagyobb lelki kielégülést mind a férfinak, mind pedig az aktusban részt
vevő nőnek. A római világban a felláció annyira becstelennek számított,
hogy büntetésnek is tekintették. Ha egy földműves elkapott egy tolvajt,
amint krumplit lop a földjéről, büntetésként a tolvajnak le kellett szopnia
a tulajdonost. Ugyanakkor ismerték és elismerték az aktus nyújtotta örömöket
is. Egy legenda szerint Kleopátra több mint száz római nemesnek kínálta
fel a felláció örömét egy orgián. A görögök Meriochane név alatt ismerték,
ő volt az a nő, aki nagyra tátja a száját tízezer férfi előtt. A föníciai
és egyiptomi prostituáltak azzal fokozták a szopás művészetét, hogy pirosra
festették a szájukat, mintegy a vulvát szuggerálva. Ebből alakult ki a
rúzs használatának szokása.
A
kínaiak számára a felláció a megvilágosodás felé vezető út volt, szerintük
a jang nem veszhet el, a férfi magját nem szabad eltékozolni. A legtöbb
kínai szextankönyvben diagramok segítették a férfiakat abban, hogy élvezhessék
a Duzzadó Gombákat vagy a Sárkány Oszlopait, mialatt visszairányítják spermájukat
az agy felé. Az első modern kínai regény, Az arany szilvák edénye
a Ming-dinasztia ideje alatt született. Ma is népszerű Kínában, néhány
orális szexre utaló részletet is tartalmaz: A Sárga Lótusz, Hszi férfiassága
egyenesen és mereven állt, mint egy fa ága. A nő sietett, hogy befogadja
ajkai közé a szerszámját. Egy egész órán át szívta, de ő nem halt meg.