A progressive-house eredetileg Nagy-Britanniából indult hódító útjára
a korai 90-es években
az amerikai és az európai house stílusok keveredésével,
olyan születendő
alirányzatok mellett, mint az italo house, az experimentális
techno, vagy az ambient house.
Jelenleg a legsikeresebb elektronikus
tánczenei kiadványok e stílusból kerülnek ki, ha mindenképpen címkézni
szeretnénk, bár ez egyre nagyobb kihívást jelent.
Létrejöttét
számos dolog befolyásolta. Az irányzat a Stress és a Guerilla lemezkiadók
munkásságának, a Leftfield első számainak
(főleg a Song Of Life-nak), különböző művészeknek, elsősorban a Genesis
P-Orridge nevével fémjelzett híres Throbbing
Gristle-nek, vagy az akkori Mixmag szerkesztő, Dom
Phillips által kitalált
új kifejezésnek köszönhetően vált azzá, amit ma prog.
house-nak hívunk.
A Stress Records,
melyet Dave Seaman a Mixmag volt
főszerkesztő-helyettesével, Nick Gordon Brownnal 1990-ben alapított, valamint a
William Orbit
nevéhez fűződő Guerilla lemezkiadó
nagyban megalapozták a stílus jövőjét. E két label jelentetett meg legelőször
prog. house kiadványokat, majd a kilencvenes évek közepétől egészen napjainkig
elsősorban a Renaissance, a Boxed /
Global
Underground és John
Digweed saját label-je, a Bedrock bábáskodott e
stílus felett. A legsikeresebb és legjobban összehozott kiadványok e kiadók
szárnyai alatt jöttek létre, kezdve a Sasha és John Digweed által jegyzett
örök Renaissance-The Mix
Collection-től, a nagyszerű Bedrock mixeken át,
egészen a Global
Underground cd-mix sorozat számos örökérvényű klasszikusáig. Ha
mix-sorozatról beszélünk, meg kell említenünk a Kinetic Records
dj-mix sorozatát a Tranceport-ot is,
illetve a szintén színvonalas ausztrál Balance-t, melyek számos
remek előadót és magát a tárgyalt stílust
is segítettek megismertetni a
világgal.
Az új hangzást idővel a klubok is elkezdték közvetíteni, a legelsők között
említhetjük a liverpooli Alderaant, a leedsi Uniont és a londoni Elements-et. 1992-ben, az
első szuperklub, a Renaissance
megnyitotta kapuit a kis bányászvárosban, Mansfield-ben, és dj-i, elsősorban Sasha
és az akkor még ismeretlen John Digweed lökést adtak a hangzásnak és
elindították világkörüli útján.
Az angol-szász eredetű stílusirányzat Amerikában hosszú időn át underground maradt, egészen
addig, míg a kilencvenes évek második felében Sasha &
Digweed rezidenciát nem kapott a New York-i szuperklubban, a Twilo-ban. Ennek
köszönhető, hogy ez a stílus is meghonosodott a tengerentúlon. Hiába Európai
mivolta, az amerikai BT, első 1995-ben IMA címmel
megjelenő albuma mérföldkőnek számított és etalonná vált, azonban sokan
elkezdték másolni. Ahogy az öreg kontinensen, úgy az egész világon egyre nagyobb
rétegeket hódított meg a progressive-house (ekkortájt epic
house névvel is jelölték), olyan nagynevű előadók kóstoltak bele
kisebb-nagyobb mértékben, mint a nagy öregnek számító Danny Tenaglia, Paul Oakenfold, a
Deep Dish duó, illetve
sokan mások. Mindenki prog.-ot akart készíteni, s ez a folyamat egészen odáig
fajult, hogy a szcéna ötlettelenségbe fulladt. Természetesen szépszámmal akadtak
olyan előadók is -mint a Hybrid, Quivver, Rabbit In The
Moon illetve Fluke-, akik teljesen
eredeti alkotásokkal lepték meg az elektronikus zenei világot, és a rengeteg
szeméttel elárasztott piacot. Ennek ellenére a tömérdeknyi kétes értékű,
sablonos produkció megjelenése miatt a stílus unalmassá vált és ezzel a
momentummal maga mögött tudhatta első tündöklését. A változás önmagáért
kiáltott.
Kezdetben a zene a klasszikus négynegyedes house ütemre épült, nyakonöntve
mélységgel, dub-hatású basszusokkal, és több melankolikus, érzelmes elemmel.
Akkor, amikor a trance
már túl populáris és melodikus lett, az elsötétült és
átalakult -de sokak által temetett- progressive-house tudatosan ellenponttá
kezdett válni. Olyan stílusokkal keveredve, mint a tribal house, mely a
hangszerek és dallamok helyett inkább a különféle dobokat és a mély, döngető,
sötét ritmusokat részesítette előnyben, valamint a könnyebben emészthető funkhouse és funky techno új erőt
adott a haldokló szcénának. Persze nemcsak a tribal hatások segítettek
felébreszteni a prog. house-t
teszthalott állapotából. Számos eklektikus zenei irányzat gyakorolt rá hatást, s
az ezredforduló környékén olyan fiatal tehetségek jelentek meg az elektronikus
zenei palettán, mint a Lexicon Avenue,
valamint John
Creamer & Stephane K, akik a lemezek pörgetése helyett saját, egyedi
hangvételű alkotásaikkal hívták fel magukra a figyelmet. Ekkora a lemezlovasok
egy új generációja is „felcseperedett”, olyan mára már széles körben ismert
előadók, mint Anthony Pappa, Sander
Kleinenberg, Sandra Collins vagy
nem utolsó sorban Danny Howells.
A stílusok keveredése jól működött,
de pár éven belül újra sablonossá vált, a
közönség sem volt már vevő a darálásra. A sötét, monoton ritmusok unalmassá
tették a kritikusok által már egyébként is leírt, de világszerte közkedvelt
elektronikus tánczenei irányzatot és hallani lehetett olyan híreket is,
miszerint az úttörőnek számító Global Underground végleg csődbe megy a két
tulajdonos fényűző életmódja miatt. Szerencsére pozitív fordulatot vettek a
dolgok és mind az irányzat mind a GU új erőre lelt. A prog.
house az akkortájt fénykorát élő stílustól, nu school
breakz-től kapott vérfrissítést. Számos remek kiadvány látott napvilágot, de
a tört ütemekkel történő fúzió nem tartott sokáig, csupán csak felkavarta az
állóvizet.
2004-2005 körül a retrohullámnak köszönhetően lépett be a képbe az ugyancsak
eltemetett electro, majd a minimal, s az utóbbi
időben meglepő módon valami új kezdett kibontakozni e három stílus házasságából.
Az electro tekergő, gépi
ütemei és a minimal nyugodt,
letisztult hangzása egy teljesen új előremutató irányt adott a már többször
eltemetett, de még mindig oly népszerű progressive-house világnak.
Manapság az új hangzás miatt az irányzat népszerűbb, mint valaha, de az
egykori underground
elüzletiesedett, kommersz mivoltát már senki sem tagadhatja.
További összefoglalók a következőről Progressive House