• Előfizetés
  • ‎Mi az a Shvoong?‎
  • Bejelentkezés
    Bejelentkezés
    Jelszó megjegyzése Elfelejtette a jelszót?

Foglalja össze az emberi tudást a Shvoong-on

.

.

Rádiózás Története 7.

írta : Bomfly    

Szerző: HH.
A telefonhálózat szerepe a rádiózásban
A telefonvonalaknak a rádió kifejlődése után is nagy szerep
jutott: a
rádióhálózatok műsorszolgáltatása nagymértékben függött a telefonvonalaktól.
Távolsági közvetítést ugyanis a kezdeti években (1926-ig) csak telefonkábeleken
lehetett adni (a közép- és rövidhullám több technikai ok miatt is alkalmatlan
volt rá: zavarásra érzékenyek voltak, időnként elhalkultak (fading), használhatóságuk
pedig erősen napszakfüggő volt). Az egyik első ilyen közvetítés 1922-ben
egy futballmeccs közvetítése volt. 1926 után az erre a célra kifejlesztett
kábeleken kötötték össze a rádiókat. Ezt a feladatot továbbra is az ATnT
telefontársaság látta el, monopolhelyzetben, amit cserébe kapott azért,
hogy rádiós tevékenységét átengedte az RCA-nak.
A korai állomástulajdonosok egyben rádiókészülékgyártással
is foglalkoztak. Úgy gondolták, hogy ha már állomások számára is programot
szolgáltatnak, akkor a készülékek is jobban fogynak majd: ez volt ugyanis
a legfontosabb bevétel akkoriban (a gramofonlemezfelvételeket is hasonló
céllal készítették, a lejátszó berendezés mellé). 1926-ban D. Sarnoff megalapította
az NBC-t, hogy ilyen központi műsort adjon a helyi állomások számára. Megvásárolta
a WEAF New York-i állomást és ezt használta központi adójának, ahonnan
a többi állomás átvehette a műsort. 1927-ben W. Paley azonban arra gondolt,
hogy ő nem a rádiókészülékekből, hanem reklámokból fog megélni - erre alapozta
a CBS-t. Ehhez azonban egyetlen állomás és hallgatósága kevés volt: ehhez
is hálózatba kellett kapcsolódni, amihez ismétcsak telefonvonal kellett.
Mindkét esetben ugyanaz a műsor szinte azonos költségen az eredeti hallgatóközöség
sokszorosához juthat el (az USA-ban ismeretlen volt az országos/állami
rádió fogalma). Mindkét kereskedelmi koncepció sikeres volt: az 1930-as
évek végére az NBC és CBS is a teljes hallgatóság 70%-át tudhatta magáénak.
A hálózatos rádiózás Európában máshogy alakult: itt az
állami monopólium miatt nem alakulhattak városonként független rádiók,
így eleve a központi műsor szétosztására és vidéki reléállomásokon történő
továbbsugárzásra rendezkedtek be a rádiók. Az USA-ban ma a hálózatos műsorok
főleg a talkshow-kat és betelefonálós �coast-to-coast� adásokat jelentik:
azonban ezek vonzzák a legnagyobb hallgatóságot.
A kábelek történetében jelentős esemény a koax kábel
1934-es
bevezetése (ezt a Bell társaság dolgozta ki). Ezek a kábelek tették lehetővé
az első kábeltelevíziós adásokat is, az 1940-es években; s egészen máig
ilyen kábeleken jut el a kábeltévé az otthonokba.
Kiadás kelte: november 12, 2007
Értékelje ezt a kivonatot. : 1 2 3 4 5

Bookmark & share this post

.