A zene a
hangok és a csend érzelmeket
kiváltó elrendezése, létezésének lényege az idő. A pontos meghatározás
nem könnyű,
de abban általában egyetértés mutatkozik, hogy a zene a hangok
tudatosan elrendezett folyamata.
A zene egy művészi kifejezési forma, a hangok és „nem-hangok” (csendek)
időbeli váltakozásának többnyire tudatosan előállított sorrendje, mely nem
utasít konkrét cselekvésre, viszont érzelmeket, indulatokat kelt és gondolatokat
ébreszt.
Az olyan hangkombinációkat, amelyek ugyan tudatosan jönnek létre, de konkrét
üzenetük van (vagyis valamilyen cselekvésre ösztönöznek), általában nem nevezzük
zenének. Kizárólagos céljuk a figyelem felkeltése. (Autóduda, dallamkürtök,
szirénák, telefon, ébresztőóra, tömegközlekedés felhívó hangjelzései, rádióadók
szignáljai, áruhoz kapcsolt dallamok, templomi harang, egykoron a vadászok vagy
a katonák kürtjelei stb.)
Kizárólag a megfigyelő nézőpontján múlik, hogy mit tekint zajnak vagy
zenének. A két fogalom nem zárja ki egymást: bizonyos körülmények között a zene
is lehet zaj (például rockzenei koncert átszűrődő hangjai, mikor aludni
szeretnénk), máskor a hétköznapi értelemben vett zajt is zeneként értelmezhetjük
(vonat ritmikusan zakatoló hangjai, patadobogás). Mindkét csoportba tartozhatnak
a természet hangjai, de bizonyosan az emberi beszéd is.
A zenének többféle alkalmazási területe van, ahol nem veszít jellemzőiből,
hanem más hasonló célú kifejezési formához társul (mozgásművészetek,
színház, film, képzőművészet, irodalom), vagy pedig egy más terület
veszi segítségül igénybe úgy, hogy valamelyik jellemzőjét kiemeli (sport, zeneterápia vagy disco, politika), de nem szünteti meg.
További összefoglalók a következőről Zene