.

Techno zene

Summary rating: 4 stars 5 Minősítések
Szerző : Wikipedia
Összefoglalót készítette: : Bomfly
Látogatások : 416  szó: 600   Kiadás kelte: november 26, 2007
A techno zene egy elektronikus zenei alstílus, nem egy gyűjtőfogalom az elektronikus zenék összességére.
Kialakulásának időpontja a ''88-''89-re tehető, helyszíne főképp Detroit volt, de mellékesen egy-két európai országot is megemlíthetünk, mint Hollandia vagy Németország. Sokáig csak elkülönült szubkultúrákban volt jelen ez a műfaj, míg a ''90-es évek közepén már szélesebb körben is népszerűbb volt. Hazánkban többek között Jutasi Tamás úttörő munkássága miatt terjedt el sok más elektronikus tánc zene írányzat mellett.
A techno műfaj szinte teljes egészében elektronikus hangszereket szólaltat meg, szintetikus hangzás jellemzi. Viszonylag gyors, 130-145 bpm tempójú zene, mely általában 4/4-es ütemben halad. A techno nagyon szerteágazó, sok módosult stílusjegyet hordozhat, úgyanúgy lehet "finomabb" hangzású, mint erőteljesebb, durvább.
Az elektonika fejlődésével, és az elektronikus analog szintetizátorok és samplerek megjelenésével az első sikeres zenei stílusok között volt a Techno zenei stílus is. Az egyéb tisztán elektronikus úton előállított zenék, ambient, drum and bass, goa, hardcore, house, .. már egy pontosabb stílusbehatározás által lettek meghatározva, és időbben később jelentek meg. Sokan „Techno”-ról beszélnek és egy a „Techno zenei Stílus”-tól eltérő de elektronikus zenei kifejezésre dologra gondolnak.
Jelentősebb képviselői: DJ Misjah, Chris Liebing, Cari Lekebusch, Adam Beyer, Carl Cox, Chriss Liberator, Dave Clark, Ian Pooley, Laurent Garnier. A hazaiak között meg kell említeni: DJ Budai-t, a Hyperspace sorozat szervezőit és lemezlovasait (Hot X, Igor Do''urden, Jay Cortez) akik itthon jelentősen hozzájárultak és járulnak a műfaj népszerűsítéséhez.





Tartalomjegyzék

1 Techno zenei stílus
2 Hardtechnót játszó diszkók Magyarországon
3 „Techno Scene” azaz a Techno kultúra
4 Külső hivatkozások

//



Techno zenei stílus
Az első időszakban általában a Roland TB303/TR808 / TR909 dobhangmintákból egyszerű 4/4-es lábdobbal, és az első analóg szintetizátorokkal majd virtual analog hangszerekkel készítették a művészek ilyen stílusú zenét. Manapság, már mind a hangszerek szélesebb köre, mind számítógépes programok is az alkotók segítségére vannak. Ezutóbbi nagy segítségére van a műfaj sok színűségének formálásában, hiszen ezen programok, alapvető zene-technikai ismeretek, valamint tehetség birtokában, akár saját hálószóbájában bárki tud egy-két hét alatt színvonalas techno zenét készíteni.
Hazánkban egyrejobban elterjedő egyik techno műfaj a sokközül a HARDTECHNO, ami Németországban alakult ki és ott Schranz-nak hívják. Legfontosabb jellemzői hogy sokkal gyorsabbak, mint a hagyományos techno-k (>150bpm) és a basszus rajtuk sokkal erőteljesebb és "viharosabb" valamint sokkal energikusabb, pörgősebb. Dallamuk nincs sok, kivéve ha egy disco slágert dolgoznak fel (pl.Call on me,Flashdance). Híresebb előadók:Dj Rush, Viper XXL, Sven Wittekind, Amok, Boris S., Weichentechnikk, Felix Kröcher,...etc.

Hardtechnót játszó diszkók Magyarországon
Hazánkban HARDTECHNO bulik – az NGOHT szervezésében – általában a KASHMIR CLUB-ban(már a K2-ben) szoktak lenni,ahol olyan népszerű hazai HARDTECHNO Dj-k lépnek fel, mint KillSwitch, (régebben)Morison, Nilux, Reset, Andrew,OBI,...stb.
A Kashmir mellett 2007-től a szintén budapesti COCON ad otthont igényes HARDTECHNO rendezvényeknek az Illegal Records szervezésében. A 12 órás megapartyk alkalmával a külföldi előadók mellett a magyarországi HARDTECHNO új generációja lép fel, köztük Chaos, Tilthammer, Versus, Terror, Andreas B, és még sokan mások.
Kelet-Magyarországon a sárándi M47 az egyetlen olyan klub, ahol csak techno-t (és hardtechno-t) játszanak. A két rezidens Dj Zsíros és Dj Smith.

„Techno Scene” azaz a Techno kultúra
A Techno zenei stílus hallgatóinak növekedésével, Party-sorozatok, ruházati szokások, Clubbok, ujságok, .. keltek életre, speciálisan a rajongók érdekeire irányítva. Egésztúra rejlik a jelenség mögött, ahol az egyes zenei al-stílusok egy új trend megjelenését eredményezhetik. A legnagyobb Techno zenei társadalmi élet Európában, azon belül Németországban található, ahol a Techno zenei stílus gyökerezik. Furcsa ellentmondás, hogy bár a műfaj az U.S.A-ban született, mégis ez a fajta zene csupán az elmúlt években tudott magának nagyobb teret hódítani a tengerentúlon.

 

További összefoglalók a következőről Techno zene
Techno zene  írta  Wikipedia    2007 
Értékelje ezt a kivonatot. : 1 2 3 4 5


Fűzze hozzá véleményét. Nincsenek megjegyzések

Megjegyzések

Olvassa az ingyenes kivonatokat - Írjon és kapjon fizetést

Foglalja össze az emberi tudást a Shvoong-on. Join us!

------