trailinit();
A cím az 1946-ban bevezetett, ma is használt fizetőeszközről, a forintról szól. A
cikk első részében a második világháborút követő általános gazdasági képet vázolja fel, különös tekintettel a rekordméretű pengő inflációra. A pénz értéke, "becsülete" megszűnt, radikális lépések voltak várhatók. Az is bizonyos
volt, hogy komoly áldozatokat kell
majd hozni. A reálkeresetek messze elmaradtak a háború előttiektől, viszont megszűnt az áruhiány. A gazdaságot pénzszűke jellemezte, az árakat a hatóságok szabták meg. A válság megoldásához hozzájárult, hogy visszakerült az ország aranykészlete. 1946. augusztus 1-jén bevezették a
forintot. Hivatalosan aranytartalma 1 kilogramm színarany 13 200 forintot ért - de a lakosság számára beváltásra nem volt lehetőség. A cikk a továbbiakban az új pénz bevezetésének sikerét taglalja. Ehhez járult például a sikeres névválasztás. Az első magyarországi forint Károly Róbert király stabil pénzétől, az aranyforintja volt. A bevezetés után a forint további sorsát követheti nyomon a cikk olvasója. 1948-at követően a tervgazdaság ideológiai célkitűzésekkel párosult. ("mindenki szükséglete szerint"). Szó esik a nemzetközi gazdasági folyamtokról, pl. az olajárak begyűrűzéséről, a felvett devizahitelekről, áremelkedésről. Nőtt a készpénzforgalom is. Ezzel összefüggésben változtak a bankjegy-
és érme címletek. 1970-ben megjelent az ötszáz
forintos, 1983-ban az ezerforintos, majd 1991-ben az ötezer forintos. A következő forulópont a rendszerváltozás: elindult a piacgazdasági pénzzé válás. (áremelkedés, infláció, a forintba vetett bizalom megingása a forintban, 2001-ben teljes konvertibilitás). Tervek az euró bevezetésére. A cikk további része a 90-es években végbement pénzcsere szükségességét és folyamatát vázolja fel. Ezt követően visszatér a középkori forintok ismertetésére.
További összefoglalók a következőről Hatvan éve velünk