A legtöbb ország állít össze elsősorban a gyűjtők örömére olyan fémpénz-sorokat, amely az adott évben törvényes fizetőeszközök mindegyik címletéből egy-egy példányt tartalmaz évente. Ezeket általában lefóliázva értékesíti, hazánkban a hetvenes évektől. A nyolcvanas évektől a napi pénzforgalomban a 2
és az 5 filléres alig fordult már elő, a
forgalmi sorok számára azonban 1992-ig verték.
Az 1993-ban bevezetett új forintérméket már évről-évre díszesebb, igényesebb kivitelű tokba csomagolták, azonban a sorok darabszáma korlátozott. Ugyanúgy, mint az egyes érmékből, itt is találunk keresettebb, azaz a gyűjtők által értékesebbnek tartott évjáratokat. Ilyen az 1992-es sor. A 15 x 15 cm-es borító jellemzően Magyarország, esetleg Európa térképét és a címert ábrázolja. A díszcsomagolást grafikusok tervezik. Az
elmúlt években a térképábrázolás bővült az adott évhez kapcsolódó tematikus ábrázolásokkal vagy esetenként fel is váltotta azt. Így például 2005-ben József Attila fotója került a borítóra. Szintén az elmúlt évek újítása, hogy egy-egy kísérő érme is került a forgalmi fémpénzek mellé. akár törvényes fizetőeszközök, akár címlet nélküli emlékveretek. 2007-es évszámmal kétfajta díszcsomagolású forgalmi
érmesor jelent meg. Az egyik az ún. Baby-sor. A 2007-es évszámú 1, 2, 5, 10, 20, 50 és 100 forintosok mellett
egy baba érme is található, amely kivehető és az újszülött adatait rá lehet gravírozni. A másik érmesor Berán Lajos éremművész, pénztervező emlékére egy Berán által tervezett pengő fantáziaveretet tartalmaz ezüstből. 2001-ben indult a levelezőlap csomagolású érmek sorozata is.
További összefoglalók a következőről Különleges forint pénzek (fém)