Elméleti képet kapunk a pénzről, ami három csoportba sorolható. Először: a gazdasági elszámolások egysége, másodszor: a pénz
fizetési eszköz, harmadszor pedig a megtakarítások egyik lehetséges eszköze. A meghatározás nem abszolút és nem kizárólagos. Mindig adott esetben kell határt húzni a kategóriák közé. A cikk következő része a felhalmozási eszközt, a likviditás fogalmát magyarázza. Az értékőrzés nem kizárólag pénzben történhet, adott esetben más jószágok jobb értékőrzők, mint maga a pénz. (pl. infláció, a pénz értékvesztése) A pénz következő aspektusa apénz értékmérő szerepét taglalja. A pénz szerepét betöltő áruk közül viszonylag korán a nemesfémek váltak általánossá. Az árupénzek (pl. só, szarvasmarha, fogak) esetében annak értékét valamely standard értékéhez kötik. Egy nemzetállamban a méréshez szükséges egységet, így a pénzegységet is az állam deklarálja. Ha a pénz értéke jelentősen változik, más annál objektív viszonyítási alapot kell keresni. Az összefoglaló következő egységét az író a csereeszköznek, a frogalmi eszköznek és a fizetési eszköznek szenteli. A készpénz nem egyenlő a fizetőeszközzel (ld. pl. barter) A pénzen kívüli árupénzeket önmagukban is értékesnek tekintették. A mai pénznek sem nemesfémhez (arany), sem más független értékalaphoz
nincs köze. A modern pénz fogalmának megértéséhez az
adósságrendezés fajtáit kell megérteni: a váltót, a bankjegyet és a bankbetétet. Pénzelméleti szempontból a bankjegy (ami eredetileg az adósságrendezés egyik formája volt) és az érme között nincs már különbség.