Shvoong kezdőlap > Társadalomtudományok > Közgazdaságtan > Megtörtént! És még más is!

.

Megtörtént! És még más is!

Summary rating: 5 stars 1 Minősítések
Szerző : Varga Ervin
Összefoglalót készítette: : vervin
Látogatások : 16  szó: 600   Kiadás kelte: március 17, 2008
Megtörtént! És még más is!

Na szóval, úgy egy hónappal ezelőtt írtam az amerikai pénzügyi válságról. Több cikk is kikerült a billentyűzetem alól, makrogazdaságról, válságokról, mi honnan indult, korábbi kamatvágásokról, etc. Ma este, azaz 2008. március 17-én közép-európai idő szerint este 7 órakor összeül, a FED (az amerikai jegybank) és az USA elnöke, Mr. Bokor (tökfej) Gyuri. Tehát itteni idő szerint néhány órán belül meg fog történni az a harmadik kamatvágás, amit előre megjósoltam. Most 3 % körül van a kamat, előrejelzések szerint, a várakozásokon felül, (mármint a piaci elemzők várakozásai szerint, én kb. erre gondoltam) 100 bázisponttal, azaz 1%-al csökkentik az alapkamatot.
Még valamire készülnek, illetve amit a FED már meg is tett, és amire viszont senki sem számított, mégpedig az a világviszonylatban is rendkívüli dolog, hogy nem banki jellegű piaci szereplők is közvetlenül kaphassanak hitelt az adott ország jegybankjától. Az, hogy ezt engedélyezte a Fed, az eddigi likviditásfokozó lépések erősen korlátozott hatásosságának beismerésére vall, másrészt a jegybank egyes törvényi önkorlátozásainak (szektor- és cégsemleges eljárásrend, az elsődleges céljaihoz - árstabilitás és alacsony munkanélküliségi ráta - való ragaszkodás) részbeni feladását is jelenti.
Szóval hatalmas kaka van a palacsintában.
Feliratkoztam egy „pénzügyi tanácsadó” hölgy hírlevelére. Aki ráadásul még munkatársakat is keres. Azt írja, elég hozzá középfokú végzettség, (szerintem neki sincs több, elnézést ha nem így van) és gyorstalpalóval be lehet tanulni pénzügyi tanácsokat osztogatni. Nagyon jókat derülök a hírlevelein, sorra idézi a gazdasági lapokat, skandálja a mindenki által kiadott, és szerintem a neki is parancsba adott jelszavakat, ilyenek, hogy vigyázó szemeiteket keletre vessétek, jön Kína, India, etc.-etc. Nos egy dolgot felejtenek el ezek a tanácsadók. Kína saját bevallása szerint kommunista berendezkedésű államformával bír. Indiában százmilliók éheznek még mindig, a kasztrendszer a mai napig és még a holnapi napig is megmarad. Kínában a tibetiek az olimpia kezdete előtt hívják fel magukra a figyelmet, még nem jelentette be senki tudomásom szerint, hogy bojkottálja az olimpiát, de még ez is előfordulhat. Ha egyszer Kínában be kell vezetni a piacgazdaságot, az újraelosztási rendszernek működnie kell, a redisztribúció a piacgazdaság egyik alapeleme. Két milliárd kínai közül kb. 100 millió él normális körülmények között. Zengzetes számok hangzanak el, hogy a kínai és az indiai GDP tavaly 7-8%-al emelkedett. A kérdés ilyenkor mindig az, hogy mihez képest. Ez úgy hangzik mint amikor Magyarországon átadták az első autópályát, a következő évben a politikusok azzal dicsekedtek, hogy, 100%-al nőtt az autópályák száma. Tehát mindig viszonyítás kérdése a növekedés. Egyet ne felejtsünk el. Dolgos és sok kéz van azon a vidéken, olcsó munkaerő, de az ötlet, a know how nem tőlük származik, hanem még mindig nyugatról. Amerika most gondban van, de semmi kétségem afelől, hogy újra talpra áll, mint oly sokszor a történelemben.


További összefoglalók a következőről Megtörtént! És még más is!
Értékelje ezt a kivonatot. : 1 2 3 4 5


Fűzze hozzá véleményét. Nincsenek megjegyzések

Megjegyzések

További összefoglalók a következők szerint vervin

More

Olvassa az ingyenes kivonatokat - Írjon és kapjon fizetést

Foglalja össze az emberi tudást a Shvoong-on. Join us!

------