Szeretni művészet, éppen úgy, ahogy élni is művészet. Mindez még sokaknak jelent kihívást, ezért kellene kölyökként megtanulni,
s ha már megtanultuk el nem feledni, sajátos érzéseink mibenlétét, tiszteletét, változásait, változtathatóságát, és a
szeretet megismételhetetlen, kortárs művészeivé válni.
Az érett szeretet olyan egyesülés, amelynek során az
ember megőrzi integritását, egyéniségét.
A szeretet termékeny erő, amely áttöri az embert embertársaitól elválasztó falat, és egyesíti őt másokkal.
Az irigység, a féltékenység, a becsvágy, a kapzsiság minden fajtája szenvedővé változtat.
A szeretet pedig
tett, az emberi
erő kifejtése, ami csak szabadon fejthető ki, soha nem lehet kényszer eredménye.
Legáltalánosabban úgy írhatjuk le a szeretet cselekvő jellegét, hogy szeretni elsősorban annyi, mint
adni, nem pedig kapni.
Adni azért nagyobb öröm,
mert tulajdon elevenségem, szívem lüktetése fejeződik ki benne.
A szeretet cselekvő
törődés annak az életével és fejlődésével, akit vagy amit szeretünk.
De beletartozik még: a
felelősség, a
tisztelet, és
elfogadás, a
megismerés folyamata, ám legelőször
önmagunk ismerete. Ez utóbbi nehezíti meg csak igazán az őszinte szeretet milyenségét, megnyilvánulásait.
Mert amiről csak gondoljuk, hogy ismerjük, arról gyakorlatban tudunk meggyőző tapasztalatokat szerezni és ezáltal, szépen lassan önmagunk szakértőjévé válni.
A szeretet
magatartás, a jellem beállítottsága, amely meghatározza az illető személy viszonyulását az egész világhoz. Aki igazán szeret, az a világot, és magát az életet is szereti.
Nem nehéz elfogadni, hogy a szeretet viszonylag ritka jelenség, a helyét elfoglalják az álszeretet különféle formái.
A felhalmozott halott dolgoknak magasabb az értékük, mint a munkának, az eleven emberi erőnek. Az egyén folyamatosan elveszíti egyéniségét, és a gépezet bármikor kicserélhető fogaskerekévé válik.
Az eredmény? A modern ember elidegenedett önmagától, embertársaitól és a természettől. Fő célja, hogy haszonra cserélje el szakértelmét, tudását, önmagát, mert kész árucikké alakul át, amit el kell adni.
A szeretet csak akkor lehetséges,
ha két ember a léte középpontjából közeledik egymás felé.
Szeretni
személyes élmény, amelyet mindenki magától és magának szerezhet meg. Ehhez bátorságra, kockázatvállalásra, türelemre, fegyelemre, alázatra és hitre van szükségünk. Mert, amikor igazán szeretünk, feltétel nélkül rábízzuk magunkat valakire, teljesen átadjuk magunkat abban a reményben, hogy a szeretetünk majd szeretetet hoz létre a szeretett személyben is.
Van megoldás?
Gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni.
Elfáradhatunk bele. Igen el.
Ezért, meg kell tanulnunk nem vesztesként tükörbe nézni. Itt nincsenek vesztesek, csak az élet tanítványai.
S ha ez már tudatosult, akkor semmi sem választ el bennünket attól, hogy mosolyogjunk.
J