A
pszichés trauma fogalma a pszichiátria és pszichoanalízis gondolatköréből keletkezett.
Freud a kezdetben a pszichés traumáról azt gondolta,
hogy a szervezetet
olyan mennyiségű inger éri, hogy az ellene való védekezés nem elégséges.
Későbbi megfogalmazása szerint a pszichikum olyan erős izgalomba kerül, hogy levezetése,feldolgozása a szokásos módon nem sikerül, így az
energiaháztartásban zavar keletkezik, amellyel az egyén nem tud megbirkózni, magatehetetlen állapot alakul ki.
Freud kezdetben a traumát
külső hatásnak tulajdonította, a neurotikusok analízisében előforduló szexuális traumákat szülői csábításnak tartotta. Később kiderült gyermeki fantáziákról van szó, melyekhez elfojtott indulatok, érzelmek fűződnek.
Tehát külső és belső ingerek, élmények egyaránt lehetnek traumatikusak. Minden attól függ, hogy az egyén hogyan értékeli a vele történteket. Freud kezdeti elgondolásán később túljutott. A trauma mennyiségi, minőségi tényezőit
valamint az egyént és annak fejlődési szintjét is figyelembe vette.
Az egyes
fejlődési szakaszokban ért ártalmak jellegzetes károsodásokhoz vezethetnek. Érzelmi, indulati, személyiségfejlődési szakaszaiban való megrekedést –fixációt okozhatnak. Az újabb
lelki megterhelések ezeken a gyenge pontokban hatva okoznak traumát. Ahol már volt ártalom - gyenge pont -, ott hat az újabb lelki megterhelés traumaként. Másként: ott sérül, ahol fixálódott.
Freud kezdetben a
szexuális ártalmaknak tulajdonított nagy szerepet, mint az
ősjelenet. A kisgyermekek felnőttek, szüleik coitusát lesik meg, véletlenül tanúivá válnak. Az észleltek le nem vezethető izgalmat, fel nem dolgozható élményeket okozhatnak. Félreértéshez is vezethetnek, agresszív, erőszakos cselekménynek foghatják fel.
Freud
kasztrációs traumákról is szól félelmeket kiváltó fenyegetéseknyomán. Egy nagymama, aki az 5 éves unokájának kijelentette: " ha nem végzi el a dolgát a WC-n, levágja" Az injekciókat is ilyen jellegű fenyegetésnek foghatják fel a gyerekek. Egy orvos megfenyegetett egy kislányt: " ha nem viseli jól magát, beöntést kap".
Összefoglalva: Freud folyamatosan vitte át a trauma fogalmát a belső történésekre, a
traumatikus élmény szintjére. Kibővült a gondolat az inger és a fejlődési szakasz találkozásával, valamint az egyén - pontosabban az én - védekezésével.
Mennyire tud az én a külső hatásokkal szemben védekezni? Miként hárít el, fojt el elviselhetetlen tartalmakat?
Mindebben az
én érettségének, erejének, munkamódjának jelentős szerepe van.
A védekezési mechanizmusok mellett a leküzdés, megbirkózás - a coping – által lehet feldolgozni az egyéni traumákat.
A trauma fogalma differenciálódik és tágul. A pszichikus trauma olyan jelenség, mely túlterheli a normális szabályzó működéseket, és így a személyiségre jellemző összetartottság elvész,
regresszió jelentkezhet, valamint kóros pszichés jelenségek.
A veszteségélmények: hozzátartozók halála, kudarc, sikertelenség, valódi vagy vélt
tárgyvesztés. A
tárgyvesztés olyan jelentős a lelki egészségvédelemben mint a gyulladás a kórtanban.
Az előbbi védekezési mechanizmusok mellett ide tartozik a
megkapaszkodás is.
Meg tud-e kapaszkodni a tárgyvesztett valakiben? Milyen pótlást, "vigaszt" nyújtanak az özvegynek a gyerekei?
A
megkapaszkodás külső megfelelője a társadalmi támogatás A védőkulcsszemély, a korai megterhelésekkel szemben védi a lelki egészséget.
Az anya fontos "pajzs" a csecsemő életében. Ha ez hiányos az elszenvedett lelki sérüléseken keresztül a "
pajzs hiányosságai" miatt "kumulatív trauma" alakulhat ki.
Fontos a traumának lelki életünkben betöltött ismétlődő, visszatérő tulajdonsága. A traumát elszenvedett ember állandóan kénytelen foglalkozni a vele történtekkel. A traumatikus élmény gondolataiban, álmaiban, fantáziájában ismételten visszatér.
További összefoglalók a következőről Sigmund Freud : Az egyéni traumáról