Dr.Csernus Imre:
A nő
Szeretünk mi nők tükörbe nézni, de
az is igaz, hogy
nem mindegyik
tükröt szeretjük. Ismerjük a „ gonosz ” tükröket, amelyek kaján vigyorral mutatják ráncainkat, s abban reménykedünk sunnyogva, hogy majd a másik tükör jobbat mutat. Meglehet, hogy így is lesz, és találunk egy hízelgőbb képet mutatót, de a ráncok vajon hová tűntek? Ugye senki sem hiszi, hogy elvitte őket a cica. Ott vannak azok, nyugi.
Ilyen „gonosz„ tükröt tart nekünk Csernus doktor, lelki ráncainkat reflektorfénnyel világítva meg. Ennyire keményen még nem osztotta ki senki a Kárpát-medence hölgykoszorúját, és bár határozottan állítom a könyvről, hogy pocsék a stílusa, ezzel csak lányos zavaromat oszlatom, s megpróbálok én is tükröt tartani a doktor elé, hátha attól én leszek szebb.
Elöljáróban szeretném tisztázni, hogy a könyv szókészlete, arroganciája, trágársága, mondatainak fésületlensége szokatlan és ellenérzést vált ki, ugyanakkor gondolatai, leleplező megfigyelései, emberismerete, kendőzetlen őszintesége sokkoló. A b. meg-ek
mögött mindig ott feszül a kétségbeesett segítőszándék, hogyha már másképp nem hallja meg a sok hülye p., akkor talán az elkeseredett düh, a trágárságba fúló segítőszándék kinyitja a füleket, felnyitja a szemeket.
Hadd említsek a könyv témái közül néhányat, azokat, amelyek a leginkább vágtak elevenbe.
Szó van a könyvben felnőttségünkről, azaz inkább annak megkérdőjelezéséről. Csernus Imre érzéseink kimondását és az ebből fakadó következmények vállalását tekinti a felnőttség kritériumának.
Ír a női vakságról, amely mögött örökölt
gyávaság áll. Az a gyávaság, amelyet anyáiktól láttak a nők, s amelyet tovább örökítenek majd gyermekeiknek. És folyt. köv., ki tudja meddig.
A társfüggőség sem hízelgő ránk nézve, e mögött is a félelem bujkál, a nem tudni mitől való félelem. Azok is társfüggőségben élnek, akik hegyeket tudnak elhordani a hátukon, mégis görcsösen ragaszkodnak megalázó párkapcsolatukhoz.
A nőiségüket feladó vagy azt soha fel nem vállaló nők szánalmas látványa nem sok férfi szívet képes megdobogtatni. Puff neki, jól megkaptuk!
A „hét nőbűn” főbűn is, nem magánügy, mert mindenki megszenvedi, aki a nővel kapcsolatba kerül: a makacsság, a türelmetlenség az önzés, a lustaság eltörpül a legnagyobb bűn mellett Lehet találgatni, hogy : a gyávaság.
A „korcs” és a „görcs” típusú nők sem biztos, hogy szívesen néznek Csernus Imre tükrébe. A lelki görcsök és a fel nem vállalt érzelmek, a szőnyeg alá söpört, gyáván elhallgatott sérelmek kiülnek a női arcra, és nincs az a kozmetikum, ami eltüntetné őket.
Aztán szó van a könyvben arról is, hogy milyen gyermeket nevel fel az, aki nőnek látszik ugyan, de hiányzik belőle mindaz, amitől vonzó lehetne, a felnőttnek látszó asszony, aki egy gyermek érzelmi intelligenciájával rendelkezik, a hitelességet csupán imitáló szülő? A válaszba jobb, ha bele sem gondolunk. Illetve pont arról beszél az író, hogy bele merünk-e gondolni létezésünk következményeibe.
Kíméletlenül beolvas nekünk Csernus doktor, fájdalmas, amit tesz velünk, a szégyen, a zavar kerülgeti az embert olvasás közben, és nem a f., és a p. szó halmozása miatt, hanem amiatt, amit a tükörben megláttunk.
Hozzá lehet látni a tükör megtisztításához! Vagy mégse?
Mintha már valaki mondta volna, hogy „Ne a tükröt átkozd, ha a képed ferde!”
További összefoglalók a következőről A nő