A szociológus szerepei

A szociológus szerepei
További kérdés, hogy milyen tudományos magatartást kövessen a szociológus. Raymond Aron írta, háromfajta szociológus létezik: 1. az uralkodó tanácsadója, 2. a nép orvosa, 3. a tudomány főpapja. Az első a kormányzatnak szakértő tanácsokat, reformjavaslatokat kidolgozó szociológus, a második a szegények, elnyomottak, kizsákmányoltak problémáit kutató, a harmadik pedig az egyetemeken vagy kutatóintézetekben elvont elméleti és módszertani problémákkal foglalkozó szociológus. Országonként és korszakonként nagy különbségek voltak és vannak a tekintetben, hogy a szociológusok mely magatartást követték.
A szociológiai kutatások eredményeinek óhatatlanul politikai következményei vannak. A társadalomban megfigyelt jelenségek és folyamatok feltárása befolyásolja a mindenkori kormányzat megítélését a közvéleményben, mert leleplezheti a kormányzat céljai és propagandája, valamint a valóság közötti ellentmondásokat. Néha úgy szokták kifejezni, hogy a szociológiának leleplező (debunking) funkciója is van. Hitler és Sztálin egyaránt tiltotta a szociológiai kutatásokat.
Max Weber vizsgálta a legmélyebben a tudósi és a politikusi tevékenység közötti különbségeket. A tudományt szakmának, hivatásnak tartja, s véleménye szerint a tudósnak arra kell törekednie, hogy megállapításait, ismereteit, módszereit a hívő katolikus és a szabadkőműves egyformán felhasználhassa.
A tudós számára tehát a legfőbb érték, hogy a tudományos igazságot kimondja. A politikus ezzel szemben arra törekszik, hogy hatalomra jusson, a hatalmat megtartsa, vagy politikai céljait, eszményeit a társadalomban megvalósítsa.
Kézenfekvőnek látszik, hogy a tudománynak objektív megállapításokat kell megfogalmaznia, s a tudományt nem befolyásolhatják a kormány, a pártok, társadalmi csoportok, de még a kutató saját politikai nézetei, érdekei sem. Ha ugyanis ezek a nézetek és érdekek befolyásolják a tudományos munkát, akkor az nem érdemli meg a tudomány elnevezését, hanem egyszerűen ideológiáról van szó, egy olyan világképről, amely az emberek egy részének érdekeit szolgálja.
Karl Marx szerint a tudóst döntően befolyásolják társadalmi helyzetéből következő érdekei. A burzsoáziához tartozó, abból származó tudóst a burzsoázia érdekei befolyásolják, tudományos megállapításaival ezért a kapitalista társadalmi rendszert kívánja igazolni, alátámasztani. Csak a proletariátushoz tartozó, ehhez a társadalmi osztályhoz csatlakozó tudós képes az objektív igazságot kimutatni, mert a proletariátusnak ez az érdeke. Marx szerint az objektív igazság, törvényszerűség a kapitalizmus válsága, majd annak a megdöntése és a szocialista társadalom létrehozása a proletariátus érdekében áll.
Max Weber nagyon következetesen kiállt az objektivitásra törekvés követelménye mellett; véleménye szerint a tudósnak az a kötelessége, hogy hideg fejjel nézzen szembe a mindenkori uralkodó eszményekkel, és szükség esetén szembe kell helyezkednie azokkal. Rámutatott arra, hogy illúzió azt képzelni, hogy ez könnyen megvalósítható feladat, hiszen a tudóst befolyásolják az általa elfogadott értékek. Ezért a tárgyilagosság követelményének érvényesítése állandó önvizsgálatot és önkontrollt követel a tudóstól.
Mannheim Károly Marxszal ellentétes álláspontot foglalt el, hogy melyik tudós képes objektív maradni. Szerinte sem a burzsoázia, sem a proletariátus pártján álló tudós nem képes erre, mert az osztályérdekek befolyása alól egyik sem tud megszabadulni. Viszont a „szabadon lebegő értelmiségi”, aki nem kötődik osztályhoz és párthoz, objektívan tárhatja fel a valóságot.
Gunnar Myrdal a társadalomtudós nem tudja az általa elfogadott értékektől függetleníteni magát a kutatásban, leghelyesebb, ha ezeket az értékeket világosan kimondja.
Fontos következtetés:
1.      A szociológusnak tisztában kell lennie azzal, hogy minden társadalomtudós munkásságát befolyásolja a saját társadalmi helyzete, politikai állásfoglalása. Ez a befolyás abban is megmutatkozik, hogy milyen problémákat vizsgál.
2.      Mindennek dacára a szociológusnak arra kell törekednie, hogy kutatásait minél kevésbé befolyásolják a saját érdekei, az objektív igazság, a valóság feltárását szolgálja.
3.      A fent említett nehézségek ellenére azt lehet állítani, hogy a társadalmi valóság elősegíti a társadalmi viszonyok javulását.
4.      A szociológus már kutatási kérdéseinek megfogalmazásakor, és elemzésekor sem hagyhatja figyelmen kívül azt, hogy tudományos megállapításait milyen célra, milyen ügyek alátámasztására lehet felhasználni. Példa erre a szegények vizsgálata. Már azzal, hogy a kutató ezt a témát választja, állást foglal politikailag is, abban az értelemben, hogy a szegénységet társadalmi problémának látja. Törekednie kell arra, hogy a kutatás eredményeit tárgyilagosan mutassa be.