Habermas eredetileg 1962-ben publikált, máig sokat vitatott művében a "társadalmi nyilvánosságot" (ang.: public sphere, ném.:
Öffentlichkeit) történelemszociológiai szempontból vizsgálja. A "
nyilvánosság" Habermasnál azt az intézmény- és jelenségrendszert jelenti, amelyben a polgárok észérvekkel folytatnak eszmecserét a kulturális illetve a politikai életről. A nyilvánosság egyszerre feltétele és garanciája is a demokráciának, mert - Habermas szerint - csak az itt folytatott vita révén kristályosdhat ki a közvélemény, illetve közérdek, amelyet az állam iránytóinak figyelembe kell venniük. (A demokrácia csak akkor legitim, ha a hatalmon lévők valóban a 'köz' érdekeit szolgálják.)Ilyesfajta nyilvánosságról a mű szerint először a 17. század végén beszélhetünk - a feudalizmusban ugyanis Habermas szerint nem létezik a modern értelemben vett magánszféra, következésképp nincs értelme elkülönített magán- és közszféráról beszélni. A 17-18. században azonban, köszönhetően a korai kapitalizmus fejlődésének, technológiai vívmányoknak (pl. tömeges nyomtatás (sajtó), a közlekedés fejlődése), az egyház gyengülő hatalmának, illetve a polgárság (burzsoázia) megerősödésének, mindez megváltozott. Németországban, Nagy-Britanniában és Franciaországban e polgárság tagjai - szinte kizárólag művelt, vagyonos, fehér férfiak - közreműködésével született meg az a "köz," amely, köszönhetően a benne zajló vitának, eszmecserének és információáramlásnak, szociális- politikai erőként léphetett fel a régi rendek ellen. Ebben a közegben indulhattak el azok a folyamatok, amelyek modern nemzetállamok ötletéhez illetve létrejöttéhez vezettek a 19. század elején.A társadalmi nyilvánosság aranykora azonban nem tartott sokáig. A mind agresszívabbá váló kapitalizmus megfékezésének, illetve minél több modern, "jóléti" szolgáltatás nyújtásának érdekében az állam egyre jobban avatkozott a polgárok életébe (a kötelező oktatástól a társadalombiztosításig), illetve ahogy a demokrácia eszméje megszilárdult és magától értetődővé vált, úgy vesztette el kiemelt szerepét a polgárság (így például természetes, hogy a munkásosztály is részt követelt magának a demokráciában, de Habermas szerint a munkásosztály tagjai általában nem rendelkeztek azzal a műveltségi és képzettségi háttérrel, amely a polgárságot alkalmassá tette a politikailag is jelentős "köz" létrehozására). A nyilvánosság a benne megjelenő mind nagyobb számú érdek mentén széttöredezett, a magán- és közszféra határai újra elmosódottabbá váltak, a huszadik századra pedig Habermas egyenesen a nyilvánosság újrafeudalizálásáról beszél: a politikai döntéseket a közvélemény már nem befolyásolja (vagy azért, mert ki sem alakul, vagy pedig azért, mert a döntéseket a döntéshozók zárt ajtók mögött hozzák, saját érdekeiket szem előtt tartva), így a politikai nyilvánosság egyetlen szerepe, hogy formálisan - a választások lebonyolításával - legitimálja az irányító többség hatalmát. Ami pedig a kulturális közszférát illeti, abban - a szerző szerint - az elüzletiesedett kultúra-ipar (culture industry) folyományaként a felszínes élvezetet nyújtó, üres kulturális termékek eladását célzó reklámok dominálnak, nem pedig a jelentőségteljes, értékes művek.A művet sokan bírálták, többek között a "köz" szűk értelmezéséért, illetve az érvelés történelmi tényekkel történő alátámasztásának hiányáért.